Gyerek

Tisztító szerek összetevői, hatásaik és fertőzések?!

Rengeteg fertőzésről hallok mostanában, aminek a következményeként elég sokat (néha túl sokat) foglalkozom a lakásunk makulátlan tisztaságának a fenntartásával. Bármennyire is szeretném kicsit lazábbra venni ezt a dolgot sajnos nem megy (a második kislányunk születésével még annyira sem), így inkább arra törekszem, hogy profi fertőtlenítő szereim legyenek itthon és a kritikus pontokat többször is fertőtlenítsem.

A nagylányunk az óvodából rengeteg vírust hoz haza, sokszor olyanokat, amik rajta pillanatok alatt átfutnak, de minket sajnos ledöntenek a lábunkról. A náthák, vírusok mellett, nemrég még herpesze is volt, aminek a kezelését igen komoly odafigyeléssel lehetett kivitelezni, hiszen Ő mindig elfelejtette, hogy nem szabad hozzányúlni, illetve a terjedése milyen veszéllyekkel jár (főleg egy kisbabánál). Ezek a mindennapokban előforduló “klasszikus” megbetegedések, de mi a helyzet a komolyabb, veszélyesebb kórokozókkal? Ezekről például már hallottatok?

Detailed 3d illustration of Viruses and blood cells.

  • Az E. coli fertőzés alatt az Escherichia coli csoportba tartozó baktériumok okozta fertőzést, vastagbélgyulladást értjük. Ez a baktérium a normális bélflóra legfontosabb tagja, a születés után néhány nappal telepszik meg a vastagbél nyálkahártyáján. Ezen a területen fontos élettani funkciót tölt be a B- és K-vitamin termelésével, illetve a normális bélflóra egyensúlyának fenntartásával. Viszont bármilyen fontos szerepe van a belekben, a bélcsatornán kívüli szervekben gennyes, gyulladásos kórfolyamatokat hozhat létre.
  • Az MRSA-fertőzés leggyakrabban kórházakban, egyéb egészségügyi intézményekben  fordul elő, általában a különböző orvosi eszközök használata kapcsán. De létezik egy másik típusa is mely a közösségben, a populációban szerzett változat, ezt CA-MRSA névvel illetik. Általában egy fájdalmas bőrjelenséggel indul, de ez is test-test kontaktussal terjed.
  • A szalmonelláról már mindenki hallott, a köznyelvben rendszerint fertőzött étel fogyasztása után kialakuló gyomor-bélrendszeri panaszokat jelöl. A kórokozónak azonban számos, különböző panaszokat okozó alfaja is létezik. Fertőzés bármikor kialakulhat, ám a járvány kialakulásának kockázata nyáron a legmagasabb.

2017-04_nora_dettol-2_1200x700

Szerencsére van ezek ellen a fertőzések ellen is hatékony megoldás! Bevásárláskor érdemes átnézni a mosószereink összetevőit és leírását is, hogy tudjuk mely termék képes megvédeni a láthatatlan veszélyektől és melyek nem. Egy biztos, a legtöbb bolt polcán megtalálhatjuk a Dettol antibakteriális készítményeit, melyek garantáltan elpusztítják a kórokozók 99,9%-át*, közte a fenti vírusokat is! Legyen az a nedves szivacs a csap mellett vagy a látszólag tiszta konyhapult, nem szükséges 60°C-os meleg vízhez nyúlni, hogy a mikrobák elpusztuljanak és az otthonunk újra biztonságos legyen. A gyengéd, mégis hatékony, fehérítőt és színezéket nem tartalmazó termékek biztonságosan használhatók a babafelszerelések környékén, és ott is ahol az ételek készülnek. A nagyobb felületekre a Dettol Antibakteriális Felülettisztító Spray-t érdemes beszerezni, míg a Dettol Antibakteriális Felülettisztító Törlőkendő praktikus és könnyen használható kialakításának köszönhetően ideális a gyors takarításhoz.

*biocidokat biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati utasítást!

IMG_9756logo