Lifestyle

21 napos kihívás a kis kedvenceknek a Perfect Fittel!

Számos kutatás vizsgálta a szokások, az életmód megváltoztatásához szükséges minimum időtartamot, így vált egyre népszerűbbé a 21 napos szabály is. Vagyis, ha valamin három héten, azaz 21 napon keresztül minden egyes nap változtatunk, akkor jó eséllyel sikerül is megtartanunk az új szokást. Ezt a megközelítést kisállatunk egészségének megőrzésére is használhatjuk, amelyben segítséget nyújt a Perfect Fit™ 21 napos kihívása.

Legtöbben nagy lelkesedéssel vágunk neki az új kihívásoknak, életmódváltásnak, de a régi szokásoktól való elszakadáshoz elszántság, valódi motiváció és türelem is kell. Ha az egészségünket teljes egészében szeretnénk megtartani, figyelnünk kell arra, hogy minden területét lefedjük, tehát a táplálkozást, fizikai állapotot, mentális és érzelmi jóllétet egyaránt. ​ 

Az egészséges életmóddal kapcsolatos célok kitűzéséről sokunknak az év eleji fogadalmak jutnak eszünkbe, hiszen évről évre ez a legkedveltebb időszak az új szokások bevezetésére. A tervezésből azonban gyakran kifelejtjük négylábú társainkat, és ritkán vezetünk be életmódváltást kisállatunk életébe. A házikedvencünkkel töltött közös pillanatok és játék mellett testük teljeskörű egészségének megőrzése is a legfontosabb célok között kell, hogy szerepeljen. A Perfect Fit™ 21 napos kihívása segítségével gazdik céltudatosabb, egészségesebb napi rutint alakíthatnak ki kiskedvencük részére. A Perfect Fit™ tápok beépítésével megelőzhető az 5 legveszélyesebb egészségügyi probléma és az eledelek hozzájárulnak a megfelelő emésztéshez, az egészséges húgyutakhoz, erős védekezőképességhez, elősegítik az egészséges bőr és szőrzet, valamint az optimális testsúly, így a teljes test általános jó állapotának fenntartását.

A győzteseknek és a veszteseknek azonosak a céljaik

A Franklin Covey tanácsadó cég adatai szerint a célkitűzések, fogadalmak egyharmada nem éri meg a következő januárt, ezért minden év elején újra megfogadjuk ezeket. A kudarcnak több oka is lehet, de az eredmény leginkább azért marad el, mert a célokat szokásból tűzzük ki, és nem valódi elköteleződésből. Jellemző, hogy a célok túlságosan ambíciózusak, elrugaszkodunk a realitás talajától és túl sokat várunk magunktól, emiatt elfelejtjük élvezni a változás folyamatát, és nem utolsó sorban a környezetünk hatásai sem minden esetben támogatnak minket céljaink elérésében. A szakértők egyetértenek abban, hogy az egészségtelen szokások megszakítása nem lehetetlen, a megfelelő és rendszeres testmozgás általi változásnak előbb láthatjuk a pozitív jeleit, mint gondolnánk. 

A gyakran akaratos és időnként nehéz természetű macskák is képesek alkalmazkodni az új napi rutinhoz, szokásokhoz. Szakértőnk azt javasolja, hogy készítsünk tervet, és kezdjük el lassan alkalmazni a változtatásokat. “A macska olyan állat, amely fontosnak tartja, hogy a mindennapjaiban legyen egy ismétlődő rutin, ragaszkodik berögzött szokásaihoz, így a váratlan helyzetekre és a túl hamar végbemenő változásokra stresszforrásként reagál. Ezért, ha kedvencünk életmódjában változást szeretnénk elérni, érdemes azt apró lépésekben, fokozatosan elkezdeni beiktatni. Azt is fontos lehet tudni, hogy a macskák érdeklődését nem lehet olyan sokáig fent tartani valami iránt, mint a kutyákét vagy emberekét, melynek evolúciós okai vannak. Ennek tudatában viszont érdemes a cicánkkal való gyakorlatokat rövidre fogni, kezdetben csak 2-3 percet szentelni rá, hiszen egy hosszabb idejű foglalkoztatástól hamar elmenne kedvencünk kedve és kitartása. Az olyan gyakorlatokba, melyekhez szükséges cicánk aktív jelenléte, érdemes úgy belefogni, hogy kedvencünk számára egy izgalmakkal teli programnak tűnjön, amely jutalmazással zárul le, ne pedig egy kötelező jellegű dolognak fogja fel. ​ Abban az esetben is, ha például változtatni szeretnénk cicánk környezetén, étkezési- vagy alom használati szokásain érdemes ezt a fajta fokozatos, kis lépésekben haladó mértéket tartani.” – hívja fel a figyelmet Osvald Zsófia mancsterapeuta.

Helyezzük előtérbe a hétköznapokat

Maxwell Maltz, vezető plasztikai sebész, pszichológiával és emberi viselkedéssel foglalkozó könyv szerzője szerint már 21 napon belül megfigyelhetők a minket támogató változások első eredményei. Csodákat azonban ne várjunk, a jó szokásokhoz erős akarat és következetesség kell. Ideális esetben kisebb célok kitűzésével érdemes kezdeni, amelyek megvalósíthatóak és valóban jelentősek, fontosak számunkra. A rendszeres szokások a macskák jóléte szempontjából is fontosak, azonban ne felejtsük el, hogy a macskák leleményesek, manipulálhatnak minket, ezért Osvald Zsófia mancsterapeuta azt javasolja, hogy időnként változtassunk a szokásokon és engedjük szabálytalankodni a kisállatot. – “A macskák kellő motivációval szinte bármire megtaníthatók, mint a kutyák, legyen szó rutinba beépített szokásokról, vagy vezényszóra elvégezhető feladatokról. Azonban amíg a kutyusoknak önmagában már az elég motivációt adhat, hogy a feladatok végrehajtásával örömet okoznak gazdájuknak, a cicák inkább azt a kérdést teszik fel ilyenkor számunkra: „Ha megcsinálom, milyen hasznom származik abból nekem?” Így a cicákat egy finom jutalomfalat vagy egy kiadós játék hiányában nehéz lesz együttműködésre bírni. Ezért a pozitív megerősítés elengedhetetlen része az állatnevelésnek, fontos, hogy ismerjük hozzá kedvencünk szeretet nyelvét, és kedvenc dolgait, amivel motiválni tudjuk őt. A macskák nagyon rafinált állatok, és ahhoz, hogy hatással tudjunk lenni rájuk, néha nekünk kell megpróbálni túl járni az eszükön.”

Csatlakozzatok Ti is a 21 napos kihíváshoz!

A minőségi, személyes kapcsolatok azon képességünkön alapulnak, hogy hajlandóak vagyunk ápolni és fejleszteni azokat. Bebizonyosodott, hogy a másokkal fennálló erős kötelékek jótékony hatással vannak a lelkünkre, és boldogabbá tesznek minket. Ugyanilyen fontos a kapcsolatunk házikedvenceinkkel, akik szerves részét képezik az életünknek. Vegyél részt a 21 napos kihívásban, amely lehetővé teszi kisállatod teljes testi egészségét, életmódjának támogatását, miközben erősíti, mélyíti a köztetek lévő kapcsolatot. A Perfect Fit™ kihívásával mindent megadhatsz kedvencednek amire szüksége van, hogy boldog, egészséges és élettel teli legyen. 

Az állatainkkal kialakított kapcsolatunk akkor a legkifizetődőbb, ha közben boldogok, egészségesek és életvidámak vagyunk. A Perfect Fit™ arra törekszik, hogy megőrizze házikedvencünk teljes egészségét életének minden szakaszában a tudatos táplálkozás, a megfelelő testmozgás és a mentális törődés segítségével.“Munkám során sokszor hangoztatom a gazdiknak, hogy kedvenceink (rossz) szokásait csak úgy lehetséges megváltoztatni, ha a megfogadott tanácsokat hosszútávon iktatják be a mindennapokba. Nincsenek azonnal ható, vagy 1-2 napon belül eredményt mutató megoldások, azonban az első pár hétnek olyannak kell lennie, mint egy kihívásnak, ahol a gazdik napi szinten, akár naponta többször alkalmazzák a változáshoz szükséges módszereket. Minél több időt, energiát fektetünk bele a kezdeti időszakba, annál valószínűbb, hogy a kihívást követően a változás beépül mind a gazdi, mind a házikedvenc mindennapi rutinjába, amikor már nem fog különösebben úgy érződni senki számára, hogy ennek fenntartásához több időt vagy energiát kell ráfordítani. Fontos felismerni a gazdiknak, hogy nélkülük ezek a folyamatok nem fognak elindulni, elsősorban rajtuk áll, és nem a házikedvencen, a dolog sikeressége, legyen szó a cica taníthatóságáról, a fizikai és szellemi fárasztás rendszerességéről, és az egészséges életmódra törekvésről.” – tette hozzá a szakértő.

A kis kedvencek is szeretik a finomságokat!

___