Art on Me
Az egy éve tartó járványhelyzet miatt egyre nehezebb a hazai vállalkozások életben maradása. Támogatásunkkal rengeteg múlhat azon, hogy a hazai tervezők, vállalkozások, hogyan tudnak boldogulni. Ha egy jógamatracra, hátizsákra vagy akár egy új casual szettre van szükséged, akkor keresd a hazait! Mi, mint vásárlók, a döntésünkkel hozzájárulhatunk családok megélhetéséhez, vállalkozások fennmaradásához.
Az Art On Me magyar divatmárkát Marton Ancsa tíz éve alapította, hazai tervezők között is ritka, hogy ennyi időn keresztül is sikeres, és jól működő céget el tud tartani a hazai piac, hogy mi lehet a titkuk?
Marton Ancsa inspirációját a magyar nőkből meríti, nekik tervez, hitvallása az “everyday woman”, azaz a “mindennapi nő”. Ruháit azokra a nőkre tervezi, akik dolgoznak, jógáznak, játszótérre és megbeszélésekre járnak, és hétköznapi teendőiket is elvégzik – emellett igényesek a megjelenésükre.

Ancsát tervezés során leginkább a test arányai vezetik, a divat másodlagos szempont. Főként egyszerű, letisztult mértani formákat használ, minden darab a női forma kiemelésére születik. Célja, hogy az általa tervezett ruhák viselőjükön magabiztosságot közvetítsenek. A ruhák megalkotása több fázisból áll, a tervezési folyamat után a márka saját, budapesti műhelyében készülnek.
Mivel a kollekciók egymásra épülnek, a régebbi ruhákat akár a legújabb darabokkal is lehet kombinálni. Egyes darabjai extra megoldással, csavarral készülnek, többféleképpen is hordhatóak, pulcsiból így lehet szoknya, nadrágból pedig overál-ruha. A vásárlókkal kialakított szoros kapcsolat segíti felmérni az igényeket, így szinte azonnal lehetséges reagálni a visszajelzésekre.

Mindebben nélkülözhetetlen segítsége testvére, Marton Kriszta, akivel közösen teremtették meg és tartják életben a márkát. A testvérpár nagyon jól kiegészíti egymást, míg Ancsa tervez, és a gondolatait fogalmazza meg ruháiban, Kriszta a háttérből menedzseli a brand körüli feladatokat.
A járvány okozta forgalomkiesés ellenére varrónőiknek a járvány idején is munkát tudtak adni, átszervezve az addigi feladatokat, maszkokat készítettek, így meg tudták tartani a teljes állományukat. Sajnos a hosszú ideje tartó korlátozások miatt ez egyre nehezebb, ezért szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy minden egyes vásárlással támogathatjátok és segíthetitek a hazai tervezőket, és a magyar kisvállalkozásokat, akik a járvány idején nehéz helyzetbe kerültek.
Amikor itthon előállított terméket vásárolunk, több ember munkahelyének megtartásához járulhatunk hozzá, így tudjuk közvetlenül segíteni egymáson.
Kövessétek Ancsa social media felületeit, hogy első kézből értesüljetek az új kollekcióiról:
www.facebook.com/artonme.divat
___