Gyerek

„El a kezekkel a Papámtól!”

A hazai mozifilmgyártás újabb mérföldkőhöz érkezett: a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő különleges látványvilágú családi filmet nemzetközi produkciókhoz mérhető stábbal és technikai háttérrel forgatják. A történet kiindulópontja Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című, híres regénye. Több mint 100 fős forgatócsoport, kivételes forgatási helyszínek, egyedi díszletek, elképesztő látvány- és fantáziavilág, slágergyanús betétdalok és kiváló színészek – mindez már most elmondható a tervek szerint 2021-ben mozikba kerülő El a kezekkel a Papámtól! című filmről. A Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében mozivászonra kerülő történet egyik főszereplője Csobot Adél lesz, aki most először egy mozifilmben is megmutatja a tehetségét.

El a kezekkel a Papámtól!

A film szereplői között olyan ismert és elismert színészek tűnnek fel, mint Bokor Barna, Elek Ferenc, Gubás Gabi, Járai Máté, Nagypál Gábor, Pálmai Anna és Pindroch Csaba. Főszereplői többek között a Dorkát alakító 11 esztendős Marczinka Bori, akit több száz jelentkező közül választottak ki és az Esztert megformáló Csobot Adél is, akinek ez az első filmszerepe. Ő énekli a produkció egyik fülbemászó, slágergyanús betétdalát is, ami a másik 3 betétdallal együtt az Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző és zenei előadó, Rakonczai Viktor szerzeménye.

Csobot Adél

A két főszereplő nyilatkozott is az előkészületekről és az első forgatások élményeiről:

A 10 éves Marczinka Bori 2017-ben kezdett balettozni, jelenleg a Magyar Nemzeti Balettintézet kis balerinája. A legkomolyabb színpadi szerepe katona volt a a Magyar Állami Operaház produkciójaként megrendezett Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A diótörő mesebalettben. Bori évek óta “Margitos”, a Szindra Társulat tagja Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdióba jár, Földessy Margit felhívására jelentkezett a casting-ra.

Mennyire izgultál a castingon?

A casting nagyon különleges volt. Izgultam, hogy mi vár ott rám, vajon milyen karaktert keresnek, de ahogy beléptem a többiek közé hírtelen elmúlt minden lámpalázam.

Utána sejtetted-e, hogy sikerülni fog?

Nem számítottam rá, de nagyon örültem neki.

Hogy érezted magad az első forgatási napokon?

Eléggé izgultam nagyon sokan voltak körülöttem. Annyi szokatlan dolog vesz körül! Furcsa látni milyen munka folyik a díszletek között.

Mi volt eddig a legnagyobb élmény?

Rengeteg nagyon jó élményem volt például amikor először megyek egy helyszínre az igazi meglepetés. Hatalmas virágok, labdák, flamingók, színes sátrak, olyan mintha Tündérországba csöppentem volna. És az egész kaland még csak most kezdődik.

A 26 esztendős Csobot Adél énekesnő, televíziós műsorvezető, egy négy és egy kétéves kisfiú édesanyja. Színházi darabokban már szerepelt (A legvidámabb barakk valamint Az őrült nők ketrece című előadásokban), de az „El a kezekkel a Papámtól” az első filmes főszerepe.

Hogyan készültél az első filmed forgatására?

Megtiszteltetésnek, és fontos lehetőségnek tartom, hogy részt vehetek benne. Izgatottan vártam és lelkiekben is próbáltam felkészülni.

Milyenek az első benyomásaid?

Az első hét minden egyes pillanatát nagyon élveztem, ha esetleg volt egy szünnap, akkor alig vártam, hogy újra forgathassak. Azt érzem, hogy nagyon jó csapat vagyunk, jó emberek vesznek körül és nagyon jó szakemberekkel dolgozhatok.

A gyerekekkel való forgatás jelentett e számodra plusz vonzerőt?

Abszolút igen! Egyrészt mindez biztosan azért is van, mert van két gyerekem. Érzem, hogy van kapcsolódás, de mindig is éreztem egy érdekes kötődést a gyerekek iránt, könnyen be tudnak fogadni. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, így ez nekem külön öröm.

Te énekled a film egyik betétdalát, ami minden bizonnyal sláger lesz? Milyen érzések kavarogtak benned, amikor először meghallottad Rakonczai Viktor szerzeményét?

Rögtön azt éreztem, hogy ez egy szuper betétdal, úgy zenei stílusában, mint szövegében passzol a filmhez. Bízom abban, hogy a dal működni fog, és abban, hogy emberek pedig szeretni fogják.

Kövessétek nyomon a film további részleteit:

Facebook: https://www.facebook.com/elakezekkelapapamtol

Instagram: https://www.instagram.com/elakezekkelapapamtol/