Food&Friends – megújult a Westend bevásárlóközpont ételudvara
A Westend eddigi történetének legnagyobb projektjét vehette birtokba szombaton a nagyközönség, hiszen befejeződött Magyarország legforgalmasabb ételudvarának felújítása. A teljes ház közös területeinek 15%-át érintő fejlesztést alapos kutatás előzte meg, melyben megvizsgálták a látogatók elvárásait és térhasználati szokásait. Az elemzésből kiderült, hogy többségük rutinszerű étkezés céljából érkezik, a minőség és a jó ár-érték arány mellett pedig kiemelt fontosságú számukra a kényelem, a higiénia, sőt a környezettudatosság is. A felmérés szerint a 16 és 70 év közötti budapesti és Pest megyei lakosság mintegy fele legalább 2-3 havonta étkezik bevásárlóközpontokban, de lokációja – a kiváló megközelíthetőség és a Váci úti irodaházak sora – miatt a Westend egy masszív, naponta visszatérő látogatói körrel is rendelkezik. Az ételudvar újratervezésénél fontos szempont volt, hogy ne csak a látogatói igényeknek, de az üzleti szempontból fontos ESG irányelveknek is a lehető legmagasabb szinten megfeleljenek.
Július 22-én lerántotta a leplet a Westend az idei év legnagyobb fejlesztéséről, a megújult ételudvarukról. Az előzetesen felmért vásárlói elvárásokat és a tulajdonos-üzemeltető értékrendszerét a nemzetközileg elismert Hello Wood tervezőcsapatának látásmódja és szaktudása egyesítette és keltette életre. Ennek köszönhetően egy valóban természetközeli, egyedi hangulatú, izgalmas, többfunkciós tér született a főváros leglátogatottabb bevásárlóközpontjában. A márka arculati elemeit építészeti megoldásokban visszatükröző étkezőtér remekül illeszkedik a ház egyéb részeihez, és új funkcióival – például tematikus zónáival, digitális eszköztárával – bővíti az eddig kínált szolgáltatások és élmények körét. Az innováció az üzemeltetésben és a látványelemekben egyaránt megjelenik, hiszen a területen helyet kapott egy 30 méter hosszú ledfal, változtatható fényű hangulatvilágítás, hamarosan bővül az érintőképernyős rendelőfelületek sora, sőt, a látogatók takarító- és tálcaszedő robottal is találkozhatnak.
„A Food&Friends annaka tendenciának a leképezése, hogy hogyan változnak a vásárlói igények, illetve az elérhető technológiák. A fogyasztók ma már a hagyományos bolti funkciókon túlmenően több és más típusú szolgáltatást keresnek, fontos a közösségi tér funkció, a személyre szabott megoldások, valamint a kényelmet és hatékonyságot növelő digitális eszközök. Ez a felújítás a teljes Westendre befolyással lesz, hatását nemcsak az ételudvar, de az egész ház bérlői érezni fogják, csakúgy, mint a hozzánk betérő látogatók.”– mondta el Gyertyánfy Miklós, a Westendet tulajdonló és üzemeltető Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.
A tervezés során az esztétikai és kényelmi szempontok mellett az ESG törekvések is teret kaptak. Kiemelt figyelmet fordítottak az üzemeltetési hatékonyság biztosítására, rácsatlakozva ezzel a ház egészét érintő energiahatékonysági projektekre, mint például a gépészet megújítása, az alacsony fogyasztású ledvilágítás kiépítése, vagy a hőlégkezelők cseréje a hűtési és fűtési költségek optimalizálása érdekében. Az energiahatékony megoldások mellett fontos szempont volt, hogy az ételudvar bútorzatához felhasznált
faanyag rövid szállítási útvonalat biztosító hazai erdőből és felelős forrásból származzon, utóbbit az FSC tanúsítvány is igazolja. Ráadásul a nulla hulladéktermelést is célul tűzték ki, így a maradék faanyag dekorációs elemként és zero waste workshopokon került felhasználásra. Az ételudvar emellett akadálymentes, ahogy a teljes épület, amelyet az Access4you tanúsított.
A Westend azokra is gondolt, akiknek nem jut minden nap megfelelő minőségű vagy mennyiségű étel az asztalára. Az ételudvaron szeptember végéig elérhető a Gyermekétkeztetési Alapítvány adománygyűjtő terminálja, melyen Gundel Takács Gábor, Tatár Csilla és a Margaret Island tagjai hívják támogatásra a látogatókat. A bevásárlóközpont – összefogásban a Demján Sándor Alapítvánnyal – ezen felül egy héten keresztül minden eladott ételadag után 50 forinttal járul hozzá az alapítvány munkájához.
Töltsd le a Westend applikációját, gyűjtsd a pontokat, váltsd ki az értékes jutalmakat, nézd meg újdonságaikat, aktuális ajánlataikat és ellenőrizd gyorsan Westend ajándékkártyád egyenlegét!
___