Hajformázás hűvös párával?!
Aki olvassa a blogomat tudja, hogy imádom a hajformázókat! A nőiességünk kifejezésére rengeteg lehetőségünk van, ám a hajkoronánk mindig az elsők között tükrözi az egyéniségünket, ezért is fontos, hogy mindig ápolt és egészséges legyen. Folyamatosan érkeznek a hajformázó újdonságok, ám az intenzív hőhatások következtében sok esetben tönkreteszik a hajat, melynek elkerülése érdekében a Remington szakemberei egy teljesen új technológiát fejlesztettek ki.
Elsők között próbálhattam ki a Remington Hydraluxe Pro termékcsalád két újdonságát, melyekkel sérülésmentesen, szabadon kreálhatunk egészségesen fényes, tükörsima frizurát vagy akár lágy loknikat is.
A legújabb Hydraluxe Pro hajsimító során alkalmazott Hydracare Cool Mist, párásító technológiának köszönhetően simább, lágyabb és fényesebb lesz a frizura. A simítás előtt a hűvös ködpára ellazítja a hajszálakat, így a formázást bármilyen hő által okozott sérülés nélkül, akár 170 °C-os hömérsékleten is elvégezhetjük. A beépített érzékelők egyenletes hőmérsékletet biztosítanak, így az összes hajtípus esetén egyenletes áthúzással is azonnali eremények érhetőek el. A lapokon található nedvességzáró bevonat minden átsikláskor mikrokondícionálókat juttat a hajra, ezáltal is segít megőrizni a nedvesség tökéletes egyensúlyát a haj fixálása közben. A hűvös párával történő hajformázás hatékonyabb a forró gőzzel végzetthez képest, mert a hűvös pára gyorsabban felszívódik a hajban, mint a forró gőz, ami azt jelenti, hogy a hajsimítónak kevesebb vízre van szüksége a megfelelő mennyiségű nedvességnek a hajba történő beviteléhez. Formatervezésének köszönhetően szuperül kézre áll és a kecses dizájnja is teljes mértékben megállja a helyét a fürdőszobákban.
Már a hajszárító kompakt külseje magával ragadó, arról nem is beszélve, hogy milyen hatékony. A Hydraluxe Pro hajszárítókban is Hydracare technológia gondoskodik a hő által okozott sérülések elkerüléséről. Az érzékelő folyamatosan szabályozza a hajra irányított levegő hőfokát, így mindig optimális hőmérsékleten végezhető a hajszárítás. Függetlenül attól, hogy ruganyosra szeretnénk beszárítani a hajat vagy tükörsima fazont kreálunk, egyszerűen csak szárazra kell fújni a hajat. A hajszárító erős digitális motorja 50%-kal gyorsabb szárítást biztosít az akár 160km/órás precíz légáramlási sebességének köszönhetően. Minden szárításkor a légáramlatba kibocsátott mikrokondícionálók határéteget képezve segítenek a hajban lévő nedvesség tökéletes egyensúlyának a megőrzésében.
Remélem sikerült minden lényeges információt összegyűjtenem Nektek a termékekről, melyeket igazán a gyakorlatban érdemes kipróbálnotok! Kövessétek a Remington facebook és instagram oldalát, hogy folyamatosan értesüljetek az újdonságaikról!
____