Lifestyle

Isteni sós desszertek – 5 szuper pulykahúsos recept a kedvenceinkből!

Nyáron mindig lazább hangulatban telnek a mindennapok és szerencsére a gyerekekkel töltött vidám hétvégék, baráti összejövetelek is sűrűbbek. A meleg időszakban mi nem mindig kívánjuk a főtt ételeket, ezért sokszor olyan finomsággal készülök, melyek bár pulykahúsból készülnek mégsem telítenek annyira. A finom falatok mindig részei a programoknak, szóval engedjétek meg, hogy megosszak Veletek néhány isteni receptet.

Az egyik legegyszerűbb, biztos sikert arató finomság a pulyasonkás muffin. Akárcsak édes testvérei, ez is egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Csak össze kell keverni a hozzávalókat, papírba rakni a masszát, majd sütőbe tolni őket. Frissen, még melegen az igazi, mellé pedig mártogatós zöldségek is tökéletesek! A gyerekek imádják a színes kis muffinpapírokat, ami meghozza a kedvüket a csemegézéshez.

25 dkg liszt
2 tojás
10 dkg főtt füstölt pulykamell sonka
15 dkg reszelt sajt
1 dl napraforgó olaj
paprika
kis fej lilahagyma
tej
1 kávéskanál sütőpor
só, bors
szerecsendió

A lisztet a tojással, a sütőporral, az olajjal és a fűszerekkel összekeverjük. Először kevés tejjel dolgozunk, majd ahogy a massza kívánja, úgy öntünk még hozzá. A lényeg, hogy ragadós, laza masszát kapjunk, amihez könnyen hozzákeverhetjük az apróra felkockázott lilahagymát, a paprikát és a sonkát. A muffin sütőformát kikenjük olajjal, és belekanalazzuk a masszát, hogy a széléig érjen, megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített, 190 °C-os sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Ínyencek kedvence lehet a pulykasonkás mini linzer, amiben a pulykahús gyengéden olvad össze a lilahagymával, a sajttal és a tojással. A francia quiche-re hasonlító desszert akár önálló fogásként is megállja a helyét, bátrabbak egyedi fűszerezéssel is különlegessé tehetik. Pikniken, vagy tábortűz mellett is hamar elfogy.

25 dkg liszt
12 dkg vaj
1 kávéskanál só
3-4 evőkanál hideg víz

A töltelékhez:
1 lilahagyma
3 tojás
reszelt trappista
4 evőkanál krémsajt
10 dkg szeletelt pulykamell sonka
só, bors

Keverjük össze a lisztet a sóval és a vajjal, míg morzsás nem lesz. Kézzel gyúrjuk tovább, miközben kanalanként adagoljuk a keverékhez a vizet, amíg összeáll tésztává. Formázzunk belőle gombócot, csomagoljuk fóliába és tegyük hűtőbe fél órára. Egy keverőtálba verjük fel a tojásokat, és keverjük össze a krémsajttal és a reszelt sajttal, ízesítsük sóval, borssal. Lisztezett felületen nyújtsuk vékonyra a tésztát, vágjuk megfelelő méretű darabokra, majd helyezzük a kivajazott mini tortaformákba. Hajtogassunk mindegyik tésztakosárkába egy sonkaszeletet, rakjuk körbe a felszeletelt hagymával, majd töltsük fel a sajtos-tojásos masszával.

Előmelegített, 190°C-os sütőben süssük, addig amíg piros nem lesz.

A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a kolbászos batyut, amit mi a hagyományos disznó helyett pulykakolbászból készítünk. Még a nagypapa semveszi észre, hogy kedvenc húsát egészségesebb felvágottra cseréltük, annyira ízlik Neki a gombával megbolondított töltött desszert. A strandra is tökéletes “nasi” ott a helye a fürdőruhánk mellett.

1/2 csomag leveles tészta
50 dkg csiperkegomba
30 dkg füstölt pulykakolbász
2 gerezd fokhagyma
6 dl tej
3 babérlevél
3 evőkanál étkezési keményítő
2 teáskanál szárított kakukkfű
2 evőkanál vaj
só, bors
1 tojássárgája

A tejet felforraljuk a babérlevéllel és egy kis sóval. A vajat megolvasztjuk, puhára pároljuk rajta a gombát. Közben hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a kakukkfűvel. Mikor a gomba megpuhult, hozzáadjuk a ledarált füstölt pulykakolbászt, megszórjuk a keményítővel, felöntjük a tejjel. Addig főzzük kevergetve, míg a massza besűrűsödik.

A leveles tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, 8-10 részre vágjuk. Mindegyikre arányos mennyiségű gombás-kolbászos krémet kanalazunk, majd ügyesen egymásra hajtjuk a csücsköket, nehogy a töltelék kifolyjon. A batyuk tetejét megkenjük tojással, és 190 °C-ra előmelegített sütőben készre sütjük, friss salátával tálaljuk.

A pulyakvirslis koszorú nagyon népszerű, nemcsak finom, de nagyon mutatós is!:)

Hozzávalók 4 főre:

1 db előre kinyújtott pizzatészta
10-12 db virsli
Mártogatók :paradicsomszósz, tejföl, cheddar szósz
Tálaláshoz rukkola

A tésztát kinyújtjuk, felvágjuk akkora téglalapra, hogy a virsliket egyenként be tudjuk csomagolni a tésztába. Ezután karikára vágjuk azokat, és körberendezzük egy tepsin, a közepén egy lyukat hagyva. 200 fokos sütőben kb 15 perc alatt megsütjük. A közepére rukkolát halmozunk.

 

A pulykasonkás-aszalt paradicsomos tekercs is isteni, mellé szuper mártogatós szószokat lehet tálalni.

Hozzávalók 4 főre

1 db előre kinyújtott levelestészta
20 dkg szeletelt pulykamellsonka
2-3 ek aszaltparadicsom-krém
1 tojás a kenéshez

A levelestésztát kiterítjük, megkenjük az aszaltparadicsom-krémmel, rásimítjuk a sonkát és feltekerjük. A tekercset 1-2 centis karikára vágjuk, és sütőpapírral bevont tepsire helyezzük. A felvert tojással megkenjük, és 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük 13-15 perc alatt. Salátával és fokhagymás-snidlinges tejföllel kínáljuk.

Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya is a pulykahúsra esküszik, mert a pulyka az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, zsírszegény és sokoldalúan felhasználható.  „Manapság minden divatos diéta hüvelykujjszabálya a fehérjében gazdag, ám cukorban és szénhidrátokban szegény étkezés. De mit tegyünk, ha nyakunkon a család, a gyerekek desszertért kiáltanak és bizony a nagyi sem arról híres már, hogy könnyedén vált rigó jancsiról paleo étrendre? A megoldás: sós desszertek. Szeretem a pulykát, mert könnyen, gyorsan, egészséges falatokkal lephetem meg a családomat, még a legkisebbek is ellenállás nélkül elfogyasztják az ételeket.”