Legyen Xplora X5 Play okosóra a gyermeked első mobiltelefonja!
Szülőként nehéz realizálni, hogy a mai gyerekek sokkal korábban csöppenek bele a virtuális térbe, hiszen a mi időnkben még az volt a menő, hogy sötétedésig élvezhettük a játszóterek és az önfeledt szabadtéri játékok határtalan lehetőségét. Ma már gyakorlatilag a gyerekek beleszületnek egy virtuális valóságba, hiszen körbe vagyunk véve különböző okos eszközökkel, melyek már az életünk nélkülözhetetlen kiegészítői. Személy szerint nagyon odafigyelek arra, hogy a lányaim hogyan és mennyit használják a digitális kütyüket, mégis folyamatosan aggódom azon, hogy hogyan lehet az optimális egyensúlyt megteremteni, hiszen ha teljesen elzárjuk őket, az sem megoldás.
Fontosnak tartom, hogy haladjunk a korral és megtaláljuk azokat a digitális eszközöket, melyek a gyerekek számára is kielégítő kommunikációs lehetőségeket kínálnak, emellett biztonságban is tudhatjuk őket velük. Lili már 9 éves és szinte az összes osztálytársának van mobiltelefonja, amit előszeretettel használnak is az iskolában, pedig azt gondolom, hogy egy harmadik osztályos gyereknek igazából nem lenne szüksége rá, arról nem is beszélve, hogy olyan ügyesen tudják kezelni a média tartalmakat, hogy sokszor eltűnnek az előzmények, illetve követhetetlen, hogy merre kalandoznak az éterben. Ezért kerestem olyan megoldást, mellyel kezdő lépésként bevezethetem a digitális világba, egy olyan eszköz segítségével, ami nem vonja el a figyelmét, de mégis élvezettel használja és biztonságos is.

Nyáron egy táborban találkozott Lili először egy barátnője kezén egy gyerek okos órával, ami azonnal megtetszett neki. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy “szerelem első látásra”, mert azóta is szinte minden nap elmondja, hogy mennyire szeretne egy ilyet. Gondoltam, hogy kicsit jobban beleásom magam a termékek tanulmányozásába, amikor megcsörrent a telefon, hogy szívesen tesztelnénk-e az Xplora X5 Play okosórát. Naná, hogy IGEN és örömmel számolok be Nektek a tapasztalatainkról, melyeket pontokba szedtem, hogy még átláthatóbb legyen.
Ez az okosóra kifejezetten gyerekeknek lett kifejlesztve azzal a céllal, hogy ők is nagyobb szabadságot kaphassanak, önállóbbá válhassanak, mindezt úgy, hogy közben biztonságban legyenek, ezért csupa olyan tulajdonsággal ruházták fel, ami ezt a célt szolgálja:
- ezzel az okosórával hívásokat kezdeményezhetnek és fogadhatnak a kicsik, de csakis az előre jóváhagyott kapcsolatokkal (legfeljebb 50 jóváhagyott kapcsolattartóval), amiket természetesen én állítok be, így nem tud elkalandozni és félretárcsázni
- az órába épített GPS funkció segítségével valós időben láthatom Lili pontos tartózkodási helyét, ami nyilván akkor válik majd igazán fontossá, amikor már egyedül jön haza vagy éppen különórákra megy
- lehetőségünk van biztonsági zónák beállítására is, ami azt jelenti, hogy az óra jelzi, hogyha a gyermekünk elhagyja azt a területet, amit beállítottunk Neki, így biztosan nem tud elkalandozni
- iskolai mód funkcióval is elláták az órát, úgyhogy a applikáció automatikusan kikapcsolja a jelzéseket, amíg a gyermekünk a suliban, órán van
- SOS gomb is be lett építve az okosórába, mely megnyomásával azonnal jelzi a rendszer, hogy a gyermekünknek segítségre van szüksége. Ezt a funkciót remélem soha nem kell használnia senkinek, mégis azt gondolom, hogy soha nem tudhatjuk, hogy szükség lesz-e rá
- az okosóra 2MP -es előlapi kamerájával lehet fotókat és rövid videó üzeneteket is készíteni, melyeket egy gombnyomással továbbíthat is nekünk, mellé pedig még emojikat is lehet csatolni, ami külön élmény volt Lilinek, alig bírtam leállítani, hogy ne teljen be a tárhelye, ami egyébként több, mint 1000 kép tárolására van kapacitálva
- magyar menűvel elérhetőek az órák, így a gyerekek is könnyen tudják kezelni, Lilinek szinte meg sem kellett mutatnom, hogy hogyan működik, mert azonnal tudta, hogy mit és hogyan kell nyomni rajta
- a készülék sem közösségi média, sem internet lehetőségeket nem biztosít, ezért nem kell aggódnunk, hogy kéretlen tartalommal találkozik a gyermekünk vagy feleslegesen lóg az interneten
- telefonra letölthető applikáció segítségével könnyedén kezelhető a rendszer, amit mi, szülők felügyelhetünk. Nagyon könnyen lehet kezelni, átlátható és egyértelmű menürendszert terveztek mellé, pillanatok alatt fel tudtam tölteni az elérhetőségeket és beállítottam a számomra megfelelő adatokat.
- az egy külön extra, hogy a szabadban töltött aktivitást is díjazza az óra, ami azt jelenti, hogy felhasználója 1000 lépésenként egy érmet kap, amit az Xplora Goplay platformján keresztül be is válthat ajándékokra, szolgáltatásokra, jelvényekre vagy barátoknak, jótékonysági szervezeteknek is adományozhat. Szóval nem arra ösztönzi a kicsiket, hogy egy szobában ülve nyomkodják a készüléket, hanem motiválva vannak a mozgásra is.
- egy Nano SIM kártya segítségével működtethető, amit pillanatok alatt beszereztem a Telekom hálózatánál. Lehet előfizetéses és feltöltős formában is kapni, illetve csomagban is megvásárolhatóak az órával
- az órát este elég feltenni a mobil töltőjére és reggelre már ismét üzemképes lesz. Ezt érdemes felügyelni, mert a tesztelés alatt Lili elfelejtette és bizony nagyon aggódott, hogy le fog merülni a kis kedvence

Lili és én is nagyon élveztük, hogy részesei lehettünk ennek a szuper gyerek okosórának a bemutatásában és arra biztatjuk a Szülőket, hogy lepjék meg vele a gyermeküket. Azt mondta Lili, hogy neki nagy biztonságot adott, amikor egy pár napig viselhette a tesztelés során és imádta, hogy saját képekkel és videókkal bombázhatott, illetve tudtott szólni, hogy elfelejtette elvinni magával a tornazsákját. Villámgyorsan felfedezte az óra különböző beállításait, ügyesen váltogatta a kijelző hátterét és egyből tudta, hogy mit kell csinálnia, hogyha üzenete érkezik. Motivációs tényezőnek tartja, hogy lehet vele aktívkodni és ezért még jutalmat is kap, amit akár jótékony célra is fordíthat. Elmondása szerint nagyon könnyen kezelhető az okosóra és azt üzeni a tervezőknek, hogy érdemes lenne fejlesztő játékokat is beépíteni a rendszerébe, hogyha éppen nyomkodni szeretné, akkor azzal akár tanulhasson is.
Azt hiszem sikerült minden részletes információt összegyűjtenünk Nektek. Bízom benne, hogy az okostelefonok helyett Ti is inkább egy ilyen okosórát preferáltok, ami akár egy szuper karácsonyi meglepetés is lehet az egész családtól. A terméket a Telekom.hu oldalán 59.800 Ft – ért tudjátok megvásárolni és ne felejtsétek el, hogy egy SIM kártya is szükséges mellé, amiket a készülékkel együtt már csomagajánlatokban is meg tudtok vásárolni.
Gyertek játszani az Instagram oldalamra, ahol egy szerencsés követőmet most megajándékozom egy ilyen Xplora X5 Play okosórával!
___