Létezik fotózásra kész arcbőr?!
A szelfizgetés ma már mindennapos része az életünknek. Az elkészített képünk tökéletesítéséhez rengeteg filtert le lehet letölteni, mégis azt gondolom, hogy ez annyira “mesterkélt”, hogy törekedni kell a természetességre, hiszen nem az a cél, hogy mindig bomba formában tűnjünk fel és egy mű képet mutassunk magunkról! Az alapozás a sminkelés egyik legmeghatározóbb lépése és nagyban meghatározza, hogy egy képen sugározzunk, ám fontos, hogy a tónusainknak megfelelő színt válasszuk, illetve azt a megfelelő helyre vigyük fel. Érkezett néhány IsaDora újdonság, melyekkel könnyedén varázsolhatünk üde és ápolt arcbőrt magunknak!
A Cover Up Stick ‘N Brush egy alapozó és egy korrektor egyben (8200 Ft), amit bármikor magaddal vihetsz és napközben is felfrissítheted vele a sminkedet. A lágy és krémes textúrájának köszönhetően könnyen felvihető az arcélekre, amit a beépített ecset segítségével tökéletesen el tudunk dolgozni. A termék még fényvédőfaktorral (SPF30) is el van látva, így a napsütésben is tudjuk biztosítani arcunknak a természetes és matt hatást.
Az új hordozható stick mellé vagy helyett még választhatunk további termékeket is, melyekkel még jobban tökéletesíteni tudjuk a sminkünket. Például a Cover Up Foundation&Concealer alapozó és korrektor (8990 Ft) egyben már önmagában is tökéletesen elfedi a bőrhibákat és a finomabb ráncokat, miközben kiegyenlíti a bőrtónust, eltünteti a sápadtságot és teljes fedést biztosít. Ez is egy szuperkrémes, könnyű textúra, melynek pumpás kiszerelése és számtalan árnyalata biztosítja a hibátlan megjelenésünket.
Az alapozás után a sminkünk rögzítéséhez érdemes púdert is használnunk. A Matt Fixing Blotting Powder (5600 Ft) kompaktpúder fixál, mattít, lágy hatást biztosít és hidratál is egyben. Optikailag elkendőzi a bőr egyenetlenségeit, emellett a zsírosodást és a bőr vízmegkötő képességét is fokozza. Négy féle színárnyalat közül választhatunk, amiket a Powder Brush (4990 Ft) ecset segítségével könnyedén felvihetünk.
A fenti termékeket a Douglas Parfümériákban tudjátok kipróbálni, szerintem érdemes!