Gyerek

Megérkeztek a L.O.L. SURPRISE meglepetések!

A kislányom általában kap valami kis meglepit a fogtündértől, ami a most aktuális foga kiesése után is így történt. Mindig valami meglepis dolgot keresek Neki, nagyon szereti az apróságokat és azokat a meglepetéseket, amelyek “kincseket” rejtenek. A nagy keresgélés közben akadatam rá a LOL Surprise gömbökre, melyektől még én is extázisba estem. Szerintem mindenki szereti a bűvészkalapot, melyből újabb és újabb meglepetések kerülnek elő. Talán így lehetne a legjobban jellemezni ezeket a kis gömböcskéket.

Az izgalmak már akkor kezdődtek, amikor a 3 rétegből ki kellett szabadítani a golyókat, csak vártuk-vártuk, hogy mikor jutunk el a belsejébe.  Nagyon kreatív, hogy többfél meglepit is rejtenek a gömbök, amiket lehet mixelni, így még izgalmasabb történeteket lehet velük játszani. A kislányomnak külön tetszett az is, hogy egy akasztó segítségével a kocsiba, táskájára, övére fel tudja tenni, így mindig kéznél vannak az apróságok, amikor szükség van rájuk.

A szettek 25 különböző karaktert és 55 féle kiegészítőt tartalmaznak, így mindig egy újabb kaland veheti kezdetét, amelynek a célja a minél változatosabb figurák beszerzése. Kíváncsiak vagytok, hogy miből állnak a szettek?

L.O.L SURPRISE Charm Fizz mini gömbök (2190 Ft)

Ezeket a gömböket a vízbe kell beledobni, ahhoz, hogy kipezseghessen a meglepetés, ami nem más, mint egy matrica, egy medál vagy egy tetkó. Ezt még nem próbáltuk, de ami késik nem múlik…:)

L.O.L SURPRISE LiL Sisters közepes gömbök (3990 Ft)

Ebben a szettben 5 különböző meglepetéssel találkozhatnak a kicsit, 35 vagány LOL babát rejtenek a gömbök!

L.O.L. SURPRISE nagy gömbök (4990 Ft)

Ebben a szettben 7 meglepetés baba lapul, melyek közül mindegyiknek van egy különleges képessége víz hatására! Illetve emellett 7 meglepetés is lapul, melyek közül a következőkkel találkozhattok:

  • titkos üzenet
  • matrica gyűjtemény
  • pohár vagy cumisüveg
  • cipő
  • ruha
  • valamilyen kiegészítő, fejdísz
  • LOL baba

Szerintem elképesztően cukik és ötletesek, a lányaim teljesen odáig vannak értük!:) Képzeljétek el, hogy a L.O.L babák akkora népszerűségnek örvendnek, hogy mindössze 2 hét alatt teljesen elfogytak az Egyesül Királyság játéküzleteiből. Itthon a Játéksziget üzleteiben vagy webshopjában tudjátok megvásárolni őket, kezdjétek el Ti is gyűjteni őket, nehogy lemaradjatok róluk!