Ne vásárolj kutyust, inkább fogadj örökbe!
Kutyus témában még nem tettem jótékonysági felhívásokat, egészen mostanáig. Sajnos rengeteg szomorú történetet lehet olvasni a kutyák bántalmazásáról és arról, hogy emberek milyen szegényes körülmények között és milyen szomorú módon bánnak az állatokkal. Jó lenne, ha ezt a folyamatot vissza tudnánk fordítani és egy picit felhívni az emberek figyelmét a felelős állatartás fontosságára.
Anyukáméknak van egy kisebb kutyájuk, úgyhogy a lányom kiéli magát Vele, de azt gondolom, hogy eljön majd annak is az ideje, hogy hozzánk is beköltözzön egy cuki kis jóbarát. Már sokat hallottam az örökbefogadás lehetőségéről, de igazából nem tudom, hogy ez hogy működik. A HEROSZ budapesti állatotthonból már több ismerősünk is fogadott örökbe, ezért is gondoltam, hogy írok Nektek a május 27-én tartandó családi Nyílt napjukról, ahol a látogatók egy igazán izgalmas, vidám napot tölthetnek el családjuk, állatbarátok és az otthon védencei társaságában. Idén az eseményre ellátogat Trokán Anna és családja, Papadimitriu Athina, Cseh László, Vitó Zsombor és Csecse Attila vloggerek, és Gaskó Balázs, aki egyben az esemény házigazdája is lesz.
Idén is rengeteg érdekességgel készülnek a szervező, lesz kutyaiskola bemutató a Székesfehérvári HEROSZ- Dog Garden kutyaiskola részvételével, kutya szépségverseny (melyre bárki nevezhet saját kutyusával), vagy az állatotthon egyik védencével, kutyasétáltatás, kutya- és cicasimogató, a nap végén pedig a már jól megszokott tombola értékes nyereményekkel! Hallottatok már a kutyamosóról? Képzeljétek el, hogy idén a WASH&VAU önkiszolgáló kutyamosó is kilátogat a rendezvényre és bemutatja azt az Európa szerte kedvelt, Magyarországon egyedülálló módszert, amivel pillanatok alatt tisztává varázsolhatjuk a kedvencünket. A nyílt napon mindenki ingyen veheti igénybe a szolgáltatást saját kedvence vagy az az otthon lakói számára.
Gyertek el Ti is erre a szuper családi programra! A rendezvény 2017. május 27-én reggel 10.00 órától délután 15.00 óráig áll nyitva a látogatók előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.
A HEROSZ Budapesti Állatotthon támogatására a tavalyi évhez hasonlóan a PURINA® idén is kampányt indít, arra kéri az állatbarátokat, hogy 2017. május 23 és 26. között tegyenek fogadalmat a felelős állattartás mellett. Az állateledeleket gyártó cég minden fogadalmat egy adag étellel (0,3 kg) jutalmaz, melyet 2017. május 26 után ad át a HEROSZ Budapesti Állatotthonnak.
Segíts Te is!:)