NYERJ egy menő fűszer- és gyógynövényes falikertet!
Nyár elején nagyon lelkes voltam és készítettem a családnak egy kis fűszernövény szekciót a kertünkben, ahol rengeteg finomságot szerettem volna nevelgetni. Valami hagyta magát, valami bentragadt, de túlnyomó részben sikerrel jártam és nagyon boldog voltam, amikor onnan tudtam hozzávalókat begyűjteni 1-1 étel elkészítéséhez. Sajnos nem nagyon rajonganak értem a növények, én mégis igyekszem ezt új alapokra helyezni és a jövőben is nagy figyelmet szentelni a “házipatikánknak”.
A téli fagyok is „nemsokára” megérkeznek, ezért arra gondoltam, hogy valami ötletes megoldással segítenék átvészelni a növényeimnek ezt az időszakot, hogy télen is dúskáljunk a finomságokban. Rengeteg jópofa tartóval találkoztam a keresgélés közben, amik közül a Greenfortune fűszer- és gyógynövényes falikertjébe szerettem bele igazán. Szuperül fog kinézni a teraszunkon (egyébként lakásba is ötletes, természetesen megfelelő hő- és fényviszonyok mellett), már csak azt kell megterveznem, hogy milyen praktikus finomságokkal tegyem tele a ládákat. A fűszertartó fából készül, cseresznye vagy dió pácolással rendelhető, amit kérésre feliratoznak is. Két méretben kapható: a kicsi 45x135x20cm (20.000 Ft), a nagy 85x135x20cm (25.000 Ft). A különlegessége még az is, hogy kivehető műanyag ládával van kiegészítve, így igény szerint öntözhető és ültethető a kiválasztott növényünk. Fontos még tudni, hogy nem csak egy ládát vásárolunk, hanem igény szerint a növényeket is összeválogatják nekünk, illetve folyamatos elérhetőséggel és gondozási szaktanácsadással is segítenek. Nekem, mint amatőr növényszakértőnek ez nagyon fontos, mert sok esetben nagy segítség, hogyha profi szakemberek “fogják a kezem”!:)
A szemezgetések kapcsán sokféle növénynek utánanéztem és többek közül kiderült, hogy nemcsak szuper fűszernövények, hanem a gyógynövények kategóriában is megállják a helyét. Szerintem ők a Top 10-es legkedveltebb gyógy- és fűszernövények, azt gondolom, hogy nekik minden háztartásban helyük lehet:
Bazsalikom – Ő egy univerzális dísz-, fűszer- és gyógynövény. Kíválóan alkalmas levesek, saláták, főzelékek, szószok, sültek elkészítéséhez,de ma már egyre többen alkalmazzák finom desszertek gourmet eszenciájaként is. Kellemesen fanyar illatú, pikáns ízű fűszernövény, ami illóolajat, cseranyagot, szaponint és keserű anyagot is tartalmaz. A zöld növényi részeiben sok a C-vitamin. Nemcsak afrodiziákumnak tartják, hanem javítja az étvágyat és az emésztést, szél- és vizelethajtó, nyugtat és még a köhögést is csillapítja.
Majoranna – Az egyik legdominánsabb és legnépszerűbb fűszer, mely szárított formában is megőrzi az édeskés-fűszeres aromáját. Libasültekhez, vagdalt húsokhoz, máj mellé, egytálételekhez, valamint a paradicsomhoz is illik, de szerintem a krumplifőzelék is elképzelhetetlen nélküle. A növényben bőven találhatóak illóolajok, cser- és keserűanyagok. Étvágytalanságra, puffadásra, gyenge gyomorra, idegességre, fejfájásra, köhögésre, légzési problémákra is kíváló “gyógyszer”.
Petrezselyem – Szinte nincs is ismertebb zöldfűszer, mint a petrezselyem, mégis szerintem kevesen ismerik igazán, mint gyógynövény. Magas a C-vitamin, A-, B- és E-vitamin tartalma, illetve nagymértékben tartalmaz ásványi sókat, Magnéziumot, Vasat, Kálciumot, karotint, illóolajat. Teája főleg a kiválasztórendszerre hat, segíti a vese és hólyagpanaszok megszűnését. A legérdekesebb infó számomra, hogy nagyobb mennyiségben, a benne található apiolnak köszönhetően fokozza az anyaméh simaizomzatának összehúzó képességét, abortív szer, ezért a várandósok, illetve áldott állapotban lévők csak kis mértékben használhatják!
Rozmaring – Sokoldalúan alkalmazható, intenzív fűszernövény, aromája akkor érvényesül a legjobban, he együtt főzzük az étellel. Pizza tészta, burgonya, szárnyas, gombás- halételekhez illik. Zsályával és hagymával pácok, szószok, bárány- és birkahúsokból készített ételek, vadhúsok ízesítésére, illatosítására alkalmas. Görcsoldó, tonizáló, emésztést elősegítő, élénkítő, érösszehúzó, vízhajtó, gyulladáscsökkentő és puffadásgátló hatása van. Fürdőbe téve élénkíti a vérkeringést, nyugtatja az idegeket, erősíti az igénybevett bőrt.
Oregánó – A görög konyha alapfűszere, de a legkülönfélébb hal- és húsételek fűszerezésére is használjuk. A fokhagyma, a petrezselyem, a zsálya, a kakukkfű, a bors és a bazsalikom nagyon jól illik hozzá. A leveléből és a virágából főzött tea enyhíti a köhögést, a mandulagyulladást és az egyéb légúti megbetegedéseket.
Kakukkfű – A kakukkfű alkalmas levesek, szószok, pástétomok, vadak, szárnyasok, egytálételek, gombák, paradicsomos ételek és természetesen a pizza ízesítésére. Jól kombinálható a petrezselyemmel és a babérral, de passzol a cukkinihez és a krumlihoz is. Isteni teát is készíthetünk belőle, ami segít a torokfájás és a köhögés megszüntetésére. Emésztési zavarok esetén is jó szolgálatot tesz, gyulladásgátló és vizelethajtó, emellett még a menstruációs fájdalmakat is képes csökkenteni.
Menta – Szerintem mindenki ivott már finom teát vagy szörpöt ebből a finomságból. Saláták, hústöltelékek, sültek ízesítésére (báránysülteknek pikáns ízvilágot kölcsönöz) más fűszerekkel (izsópap, majoranna, kakukkfű) kombinálva használják, de joghurtos mártások és túró ízesítésére is isteni. Illóolaját az illat- és élelmiszeriparban is előszeretettel használják. A gyógyászatban leginkább lazító, nyugtató, gyulladáscsökkentő, vízhajtó, nyálkahártya- és sebnyugtató, de hatóanyagainak köszönhetően görcsoldó és emésztésjavító hatású is.
Levendula – Ő egy igen jellegzetes, aromás növény, dekorkozmetikumok, parfümök, szappanok gyártásához is előszeretettel használják. A konyhában főleg előételekhez és desszertekhez illik a kifinomult illata miatt. Készíthetük még belőle, teát, szörpöt, likőrt és még fagylaltot is. Különleges aromát kölcsönöz tortáknak, sós lepényeknek, de megfelelő mennyiségben kiemeli a bárány vagy a sertéssült ízét is. Teaként nyugtató és görcsoldó hatású, nagy hatással van pszichés panaszok kezelésében (stressz, fáradtság, görcsök, alvászavar, szorongás, lámpaláz), emelett fürdőben ellazítja az izmokat, elősegíti a relaxációt és elmulasztja a fejfájást.
Zsálya – A zsálya adja meg a vajas és tejszínes mártások igazi ízét. Nagyon jól megy a paradicsomos ételekhez, főleg az olasz paradicsommártásokhoz. Teljes aromája csak akkor érezhető, hogyha együtt főzzük az étellel vagy már a sütés kezdetén hozzáadjuka húsokhoz. Gyulladáscsökkentő, antioxidánsokban gazdag, javítja a koncentrációt. Tartósító hatása hasznosíható ételekben, cukorbetegségre, torokfájásra, nőgyógyászati problémákra, emellett vértisztító hatású és megszünteti a hajhullást is.
Citromfű – A borsmenta mellett az egyik legkedveltebb teanövény. Friss levelét felhasználhatjuk salátákba, levesekbe, szószokba, de fűszerzhetünk vele húsokat és szárnyasokat is. Friss levele a citrom illatára emlékeztet, ezért töltelékek, gyümölcslevesek és saláták ízesítésére is használják. Nyugtató hatása révén menstruáció alatt, megfázásnál, alvászavarok lekűzdésében, illetve szívpanaszoknál is szokták ajánlani.
Szeretném, hogyha az egyik olvasómat is megajándékozhatnám egy ilyen gyönyörűséggel, amihez csak a következőket kell tennetek:
- LÁJKOLJÁTOK a Greenfortune Hungary facebook oldalát!
- Írjátok meg blog vagy facebook kommentben – kizárólag az ilovemom oldalán kommentelők vesznek részt a játékban – hogy miket gyárt még a cég?
Hogyha szeretnétek egyénileg megrendelni a falikertet, akkor Kovács Andreát kell keresnetek a +36 30 990 28 26 telefonszámon vagy az andrea.kovacs@greenfortune.com e-mail címen.
vertikális kerteket, növényfalakat
Zöld falak “gyártásával is foglakozik a Greenfortune cég. ” A zöld fal azért jó, mert tisztítja a levegőt, jobb lesz tőle a közérzeted, szép és nem kell sok időt töltened vele: önműködő – a természetben is és belső terekben is “
Vertikális kertek telepítése mellett irodák és a legkülönbözőbb terek növényesítését végzik egyedi igények alapján.
Mindig is szerettem volna egy ilyen vagy ehhez hasonló falat. Most cserépben termesztem a loggiánkon az epret, paradicsomot, paprikást és hagymát. Eddig a fűszernövények sajnos nem maradtak meg.
Vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design. Városi kertészet, szemléletmód váltás, természettudatos építészet és design, zöldterület fejlesztés.
Vertikális kerteket, zöld falakat, városi növénytermesztés
A cég vertikális kerteket, növényfalakat gyárt. Elkötelezettek a városi növénytermesztés, a természettudatos építészet és design mellett.
Zöldfal, városi függőkert, stramgarden, tubegarden
A növényzet függőleges telepítésével (vagyis a növényfal – más néven zöldfal, élőfal, vertikális kert telepítéssel) irodák és a legkülönbözőbb terek növényesítése, tubegarden (hidroponikus allokációs kert), növényeket, hydroponikus tartók, városi függőkertek…
növényfalak, vertikális kertek
Nagy like az oldalnak 😉
Többek között növényfalakat, vertikális kerteket, design termékeket gyártanak a természettudatosság jegyében. Nagyon szépek a termékek, ha én lennék a szetencsés nyertes, csodás helye lenne a balkonon ezidáig ládában lévő mentának, sőt lenne hely bővíteni a repertoárt (citromfű, bazsalikom, levendula) 😉
Greenfortune zöldfalakat (falakat beborítanak csodás növényekkel, így egybefüggő zöldnövényfalat kapunk) gyárt még
Vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design… :)
A Greenfuture Hungary tevékenysége
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
természettudatos építészet és design; vertikális kertek; városi növénytermesztés; növényfalak
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
természettudatos építészet és design; vertikális kertek; városi növénytermesztés; növényfalak
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
Nagyon nagyon tetszenek az ilyenek, olyan jó lenne megnyerni 😉
Foglalkozási kör: vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
-Élő, zöld növényekből készített falakat, melyek függőlegesen helyezkednek el,
-vertikális kerteket
-csőkerteket (tubegarden)
– csöpögtetős kertek (streamgarden)
-természet és környezettudatos építkezés, hogy minél több zöld vegyen körül minket a munkahelyeken is, ezáltal tisztábbá, szebbé varázsolva a környezetünket.
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design.
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
Zöld falak ( növényfalak ) / vertikális kertek / városi növénytermesztés / természettudatos építészet és design-al is foglalkozik a cég.
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
Vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design.
növényfalak, vertikális kertek
A cég vertikális kerteket, növényfalakat gyárt.
Vertikális falakat,irodák,különböző terek beültetését
Vertikális kertek telepítése, különböző terek növényesítése, zöld falak kialakítása, irodák és a legkülönbözőbb terek növényesítése.
Nàczànné Sipos Marianna
szeptember 22, 2016 at 10:11 du.
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design.
vertikális kertek, növényfalak, városi növénytermesztés, természettudatos építészet és design
Növényfalak, zöld falak, vertikális kertek, természettudatos design/ építészet
Vertikális kertek, növényfalak, természettudatos építészet és design, városi növénytermesztés.