Gyerek

NYERJ Salus szupinált, egészséges gyerekcipőt!

Rengeteget írok Nektek arról, hogy mennyire fontos már gyerekkorban megelőzni a különböző egészségügyi problémák kialakulását. Léna kislányom most kezdett el járni és rengeteg cipő közül válogattunk, mire megtaláltuk Neki a tökéleteset. Számomra mindkét gyereknél nagyon fontos volt, hogy a kezdeti időszakban kizárólag olyan cipőt viseljenek, amelyek a legkisebb mértékben károsítják a fejlődésüket. Már az első kislányom is a Salus szupinált gyerekcipőit hordta, így a már jól bevállt márkát választottuk most is!

A gyermekek lába születéskor puha, járásra nem alkalmas csontszilrdsággal, kialakulatlan ízületekkel, rugalmatlan hosszanti és keresztboltozatokkal, fejletlen izomzattal rendelkezik. Amikor a kicsik felállnak, mindenféleképpen gondoskodnunk kell arról, hogy a lábuk fejlődése a felnőtt, egészséges láb, csont, ízület és izomzat irányába történjen. A kicsik először a belső talpélen terhelve lépegetnek és a láb erősödésével alakulnak ki a hosszanti boltozatok ívei, melyek jól láthatóak a lábujjhegyre emelkedő gyereklábon, illetve a talpi zsírpárnák csökkenésén, boltozat jellegű átalakulásán.
A jól megválasztott cipők lehetővé teszik a gyermekek lábának az egészséges fejlődését. Az első SALUS gyerekcipők az 1990-es években készültek el és azóta is töretlenül hódítanak, miközben rengeteg fejlesztésen mennek keresztül. A lábtő stabilitását segíti elő a párnázott, erős kéreg, amelynek magassága megakadályozza, hogy a sarok környéki csontok ízületei, szalagjai túlfeszüljenek. Ezek a cipők speciális sarokkiképzésüknek köszönheően a lábszár középvonalában tartják a sarkat és a bokát, ezáltal megelőzik a belső boka bedőlését.
Újdonságnak számít a flexi talp kifejlesztése, mellyel létrehozták a megfelelő rugalmasságú és könnyű talpat, hogy a szupináció jótékony hatását ne befolyásolja a kialakítás. A kopásállóság szempontjait figyelembe véve lett megtervezve a talp redőzet, mely egyben a stabil talp gördülését is biztosítja. A vad motorozásokra és biciklizésekre is gondoltak a tervezők, ezért az orrfelhajtás is segíti a cipők élettartamának a növelését.
A különböző lábfej formákat is figyelembe kell venni a választásnál, ezért többféle fazon közül is szelektálhatunk, illetve a dizájnt tekintve is rengeteg féle darab áll a rendelkezésünkre:
  • 2 csatos 1 tépőzáras
  • 1 csatos 1 tépőzáras
  • prémium keskeny – vékonyabb lábfejre
  • felxi talp – továbbfejlesztett talprésszel rendelkezik, mely az igényeknek megfelelően megvalósította a cipő orrvédelmét is

A Salus Gyógypont Egészség Áruháza szeretné megajándékozni az egyik kedves olvasómat egy szupinált gyerekcipővel! A játékban való részvételhez csak a következőket kell tenned:

1.LÁJKOLD a Salus Gyógypont és az ilovemomblog facebook oldalát!

2.OSZD MEG ezt a posztomat!

3.Válaszd ki a Salus Gyógypont webáruházából, hogy melyik terméket szeretnéd megnyerni és ha megvan ÍRD MEG nekem blog vagy facebook kommentben. (kizárólag az ilovemom oldalán kommentelők vesznek részt a játékban).