Tekerd lejjebb a kilókat!
Már megszokhattátok tőlem, hogy imádom az új és hatékony mozgásformákat, amiket igyekszem kipróbálni és minél átfogóbban bemutatni Nektek is. A kerékpározók nagy örömére (és a többiekére is), engedjétek meg, hogy bemutassam a legújabb őrületet, a Geoway infrakerékpárt! Ezt az edzésformát az unalmas kardió edzések kiváltásaként álmodták meg, de ötvözi mindazokat a pozitívumokat, amelyek megfelelnek a mai emberek elvárásainak.
Nálam az egyik legfontosabb szempont az időtakarékosság, amit mindent szülő vagy dolgozó nő megért, hiszen abból van a legkevesebb és azt kell a leghatékonyabban kihasználnunk. Ez az edzés mindössze 30 percet vesz igénybe (ennyi is elegendő, de igény szerint az edzésidő maximum 50 percre is kitolható), mialatt akár 600-800-(1000) – a tekerés intenzitása függvényében – kalóriát is elégethet a szervezetünk, amely egy kb.13-17 km-es táv lefutásának felel meg. Kardió típusú mozgásformájának köszönhetően fokozza a vérkeringést, a szövetek és sejtek oxigenizációját, valamint a szerotonin és dopamin, azaz a „boldogsághormonok” termelődését, ily módon, együttesen segíti a fizikai és mentális egyensúly elérését. Fontos, hogy egy gerinc- és ízületkímélő mozgásformáról beszélünk, ami segíti az izmok regenerálódását is, így kortól és különösebb fizikai felkészültségtől függetlenül bárki használhatja.
A Geoway Sun 400xl infraterápiás kerékpár magában egyesíti az infraszauna és a kardió edzés összes jótékony hatását, ily módon a hatás megsokszorozódik, ezáltal a karcsúbb alak és feszesebb, rugalmasabb bőr rövid idő alatt valósággá válhat (rendszeres használat mellett). A készülék 24 darab infralámpával, ventilátorral, beépített LED TV-vel és egy professzionális, gerinckímélő és rendkívül kényelmes biciklivel van felszerelve. Az infravörös sugarak a magasabb hőmérsékletnek köszönhetően áthatolnak a bőr rétegein és a mélyebb szöveteket is elérik, a vérkeringés-fokozás mellett serkentik a nyirokkeringést, gyorsítják az anyagcserét és a méreg-, illetve salakanyagok, beleértve a pangó víz kiválasztását és kiürülését, a zsírsejtek lebontását is, valamint serkentik a kollagén-termelődést. Már néhány alkalmat követően látványos eredmény érhető el, fogyókúrával/diétával kiegészítve pedig még koncentráltabb és látványosabb alakformálást tesz lehetővé.
Összefoglalva, ezekre nyújt hatékony terápiát a Geoway Sun infrakerékpár:
- túlsúly,
- cellulit (narancsbőr),
- krónikus fájdalmak,
- krónikus fáradtság, kedvetlenség,
- ér eredetű fejfájások,
- mozgásszervi rendellenességek (ízületi panaszok, reumatikus megbetegedések),
- légzőszervi megbetegedések (krónikus nátha, orrmelléküreg-gyulladás),
- pszichoszomatikus és stressz okozta tünetek (kedélyjavító-hatás),
- bőrproblémák (mint pl. akné, neurodermitisz, pszoriázis) esetén.
Ezt a szuper mozgásformát a Toman Diet Szendrő utcai (budai) szalonjában tudjátok kipróbálni, amihez az alábbi elérhetőségeken tudtok bejelentkezni:
Foglalási naptár – Toman Diet Buda (Szendrő utca) foglalási naptár vagy telefonon a +36 20 486 9149-es telefonszámon.