Természet ihlette bőrápolás az Elemis-sel!
Nagyon szeretem azokat a termékcsaládokat, melyeket a természet ihletett. A mindennapi arcápolási rutinomba általában olyan termékeket használok, melyek bizonyítottan természetes összetevőkkel és hatóanyagokkal gazdagítottak és mentesek mindenféle mesterséges színezék anyagtól, parabéntől. Szerencsére ma már egyre több ilyen kozmetikum elérhető az üzletek polcain, melyek közül most az ELEMIS termékcsaládot szeretném bemutatni Nektek, amelyekkel nemrég ismerkedtem meg.

A márka alapítói már több, mint 30 éve foglalkoznak innovatív prémium bőrápolással, melynek eredményeképpen már több, mint 400 díjjal büszkélkedhetnek. A földfelszín felett és alatt található hatóanyagokkal is dolgoznak, melyek mindegyike bizonyítottan és hatékonyan segíti a bőr állapotának fenntartását és látható eredményeket garantál. Krémeikben a természet legfinomabb hatóanyagainak erejét sűrítik, melyeket forradalmi technológiával ötvöznek, így olyan bőrbarát készítmények születnek, melyek ezáltal maximálisan hatást fejtenek ki bőrünkben. Termékeik védik a bőr mikroflóráját és lipidbarrerierjét a mindennapi agresszorok elleni küzdelem érdekében, miközben elősegítik az egészséges savköpeny kialakulását.

Bőrápolási portfóliójukban többféle termékcsalád is helyet kapott, ismerjétek meg őket egy picit részletesebben:
- Ultra smart pro-collagen – ez a termékcsalád minden nap biztosítja az arcnak, amire szüksége van: többek között mérsékli a ráncokat és megelőzi azok kialakulását, intenzíven hidratál és védi az arcbőrt a káros külső hatásokkal szemben. A termékcsaládban nappali- , éjszakai- és szemránc elleni krém, szérum és maszk is elérhető.
- Pro-collagen – ez a termékcsalád is aktívan dolgozik az öregedés ellen, megoldást nyújt a fiatalabbnak tűnő bőrért. A termékek között elérhető nappali-, éjszakai ránctalanító és liftinges bőrfeszesítő krém, szemránckrém a duzzanatokra és sötét karikákra, mélytisztító balzsam, szérum, arcpakolás, koncentrátum, bőrmegújító olaj vagy akár hidratáló permet is.
- Dynamic resurfacing – A napi felszínmegújító készítmények kedvencei, melyek megadják az arcbőrnek a megérdemelt ápolást: visszaadják a bőr szilárdságát és megőrzik a feszességét, mélyrehatóan táplálják azt, emellett javítják a bőrhibákat és visszaadják a fényes, fiatalos megjelenést. A termékek között elérhető nappali- és éjszakai kisimító krém, arctisztító peeling párna, arcmegújító esszencia, megújító maszk, tisztító gél vagy akár kisimító szérum is.

A lányaim születése óta folyamatosan küzdök a szem alatti karikáim eltüntetésével, mert bizony a sok nemalvás azonnal szemmel látható és reggelente a tükörbe nézve azt érzem, hogy azonnali elixírre lenne szükségem. Ezért is gondoltam, hogy kipróbálom az Anti Aging termékcsalád Pro-Collagen Eye Revive maszkját, mely egy igazi multifunkcionális készítmény. Tulajdonképpen 3 az 1-ben szemkörnyékápolóként használhatjuk, ami tökéletes éjszakai maszkként vastagabb rétegben felkenve, reggel pedig finoman bemasszírozva segít minimalizálni a szemkörnyék alatti sötét karikákat, a puffadtságot, illetve primer sminkalapnak is tökéletes. Balzsamos gél textúrájának köszönhetően, könnyen kenhető és gyorsan felszívódik, így utána szinte azonnal elkészíthetjük a sminkünket is. Összetevőiben olyan tápláló hatóanyagok lapulnak, mint a:
- Watermelom Snow Algae – amely aminosavakban és polifenolokban gazdag természetes vörös mikroalga, mely a hidratáltságot biztosítja szélsőséges körülmények között is, illetve ránctalanító hatásairól is ismert
- Bokorhere – mely egy Dél-Koreai különlegesség és segít csökkenteni a fáradtság látható jeleit, mint a sötét karikák és a puffadtság
- Flash Filler hialuronsav – mely nagy mértékben javítja a bőr textúráját
- Padina Pavonica – mely szintén egy alga fajta a Földközi-tenger partvidékéről. Ő poliszacharidokban gazdag és szintén a megfelelő hidratáltság eléréséhez szükséges
Azoknak a hölgyeknek ajánlom ezt a szérummal átitatott szemmaszkot, akik hozzám hasonlóan szeretnék, ha a szemkörnyékük ragyogóbbnak, élettel telibbnek tűnjön reggel és este is.

Szeretek teljes arcápolási programot használni, ami egy márkához kapcsolódik, ezért a szemmaszk mellé egy ránctalanító, hidratáló krémet is rendeltem, hogy együtt még hatékonyabban tudjanak dolgozni a bőrömön. Ez a Pro-Collagen Marine Cream azért volt számomra megnyerő, mert amellett, hogy biztosítja a hidratáltságot, még extra ránctalanító tulajdonságokkal is felruházták. Klinikailag bizonyítottan csökkenti a ráncok megjelenését, mindössze 2 hét alatt, úgyhogy kíváncsian várom az eredményeket. Reggel, a megtisztított arcbőrömre szoktam felkenni ezt az ultrakönnyű gélkrém textúrát, mely valóban azonnal simábbá és ragyogóbbá varázsolja a bőrömet. Egy borsó méretű mennyiség elég belőle, amit az arcom mellett, a nyakamra és a dekoltázsomra is használnok, hiszen így teljes a reggeli rutin. Az érzékenyebb bőrűeknek fényvédőt is ajánlok utána, akik pedig ezt a lépést kihagyják, ők már folytathatják is a sminkeléssel, mert a krém gyorsan felszívódik és gyönyörűen kiegyenlíti az arcbőrt. Ismerjétek meg a termék összetevőit:
- Rózsát – melynek természetes illata ápoló és nyugtató tulajdonságokkal rendelkezik és valóban isteni a krém illata, amit egész nap érezni szoktam
- Mimózát – melyet az Acacia Decurrens fa virágából nyernek és egy édes, virágos, finom aromájú kiegészítője a rózsának
- Ginkgo Biloba-t – segít feszesíteni és tonizálni a bőrt
- Tengeri alga komplexet – a Padina Pavonica, Chlorella, Porphyridum gazdag tengeri moszatok támogatják a bőr hidratáltságát és rugalmasságát
Ez a feszesítő, hidratáló, kisimító krém minden bőrtípusra alkalmazható, így érdemes kipróbálnod, hogyha egy isteni illatú, gyorsan felszívódó, öregedésgátló bőrápolót keresel.

A fenti termékcsaládokat a Marionnaud parfümériában tudjátok kipróbálni és megvásárolni, érdemes szemügyre vennetek a teljes portfóliójukat, mert mindegyik bőrbarát készítmény nagyon hatékony!
___