Lifestyle

Tudod, hogy mi a különbség a jegeskávé, a cold brew és nitro között?

A legenda szerint a jegeskávét francia gyarmatosítók találták fel, akik tej helyett hideg vízzel öntötték fel a kávéjukat, hogy jobban bírják az algériai forróságot. A frissítő ital azóta meghódította az egész világot, és minden kávékultúrában helyet kapott. Az elkészítési mód és a hozzávalók régiónként változhatnak, ám a lényeg ugyanaz: a jéggel készített kávé a forró nyarak elengedhetetlen itala.

Nespresso – Barista Creations for Ice

 Mi a különbség a jegeskávé, cold brew és nitro között?

A hagyományos jegeskávé a jég utólagos hozzáadásával készül, de léteznek eltérő eljárások is. Az úgynevezett „cold brew”, azaz hidegen kivonatolt kávé felfedezése Todd Simpson nevéhez fűződik, aki az 1964-es perui utazása során figyelt fel a helyiek különleges technikájára. A kávészemeket hosszú ideig vízben áztatták, az így kapott ital pedig kevesebb savat és lágyabb ízjegyeket tartalmazott: ebből lett a cold brew vagy más néven a Toddy. Ennek továbbfejlesztett változata a csapolt „Nitro” kávé, ami – csak úgy, mint a Guiness sör – nitrogén hozzáadásával nyeri el krémes textúráját. A boltokból ismert dobozos jegeskávé ötlete Japánból származik: az első változat megalkotója Tadao Ueshima volt, aki 1969-ben mutatta be innovációját, de a hetvenes évekig nem aratott vele nagy sikert.

Hogyan készül a tökéletes jegeskávé? 

A jég megváltoztatja a kávé ízét, mert a forró és hideg találkozásánál keletkező hősokk a megszokottól eltérő aromákat szabadít fel. „Mindig a jég legyen az első összetevő. A nagyobb méretű jégdarabok nem olvadnak el azonnal, és nem hígítják fel túlzottan a kávét. Édesítéshez szirupot javaslok, mert a hideg folyadékban nem oldódik olyan jól a cukor. A jég és a kávé aránya legyen legalább három az egyhez.” – foglalta össze Márkosi Balázs (a Nespresso kávénagykövete) a legfontosabb alapszabályokat. 

A nemrégiben bevezetett Nespresso Barista Creations for Ice kávékat kifejezetten úgy házasították össze és pörkölték, hogy közvetlenül jégre elkészítve bontakozzanak ki legjobban a kávék frissítő aromái. A kínálatban két különböző stílusú kávé található; mindkettőből egyszerűen, pillanatok alatt készíthetjük el jegeskávénkat a forró nyári napokon.

A kenyai kávészemekből készült Freddo Delicato gyümölcsös ízjegyeinek köszönhetően ugyanolyan kellemesen hűsít a tűző napon, mint egy lesötétített szoba hűvösében. A Freddo Intenso pedig egy dél-amerikai és indonéz Arabica-szemekből összeállított házasítás, amelynek intenzitása a jégkockák érintésére bontakozik ki igazán. „Ne zárd ki magad egyik élményből sem, mindkét kapszula másfajta élvezetet ad. A tejjel elkészített sűrű, intenzív Freddo Intenso olyan, mint egy hideg desszert, míg a világos pörkölésű Freddo Delicato olyan, mint egy frissítő almafröccs. Csak üljünk ki a teraszra, és élvezzük a kávét!” – tanácsolta Márkosi Balázs. 

Az új jegeskávé kapszulák érkezése alkalmából a Nespresso felkérte a többszörös díjnyertes speakeasy koktélbár*, a Hotsy Totsy Budapest műhelyét két izgalmas jeges kávékoktél megalkotására, amit otthon mi is könnyedén elkészíthetünk.

Berry Me!

Íme a HOTSY TOTSY x NESPRESSO JEGES KÁVÉKOKTÉL RECEPTEK:

BERRY ME!

Hozzávalók:

  • 1 Nespresso Freddo Delicato kávékapszula (40ml)
  • 3 nagy méretű jégkocka (3 x 30 g)
  • 15 ml limelé
  • 10 ml cukorszirup
  • 20 ml fekete áfonyalé
  • 10 ml Monin feketeribizli szirup (opcionális)
  • 100 ml bodzás vagy klasszikus indian tonic
  •  friss bazsalikom, menta vagy bátrabbaknak koriander
  • lime szeletek

Elkészítés: 

Az egyik fűszernövényt finoman megtörve megkenjük a pohár belsejét, majd a pohárba tesszük. Ezután feltöltünk jéggel egy poharat, majd hozzáadjuk a gyümölcsleveket és a szirupokat. Felöntjük tonikkal, majd az italból kilógó jégre elkészítjük a kávét, amit ezután mentalevéllel/bazsalikommal vagy korianderrel és lime-mal díszítünk.

Take your time

TAKE YOUR TIME

Hozzávalók:

  • 1 Nespresso Freddo Intenso (40 ml) – kávéhangsúlyosabb italhoz 2 kapszulából 25-25 ml
  • 3 nagy méretű jégkocka (3 x 30 g)
  • 150 ml kakukkfüves mandulaital
  • 20 ml Monin sós karamell szirup
  • friss kakukkfű
  • vajkaramella

Elkészítés: 

Megtöltünk egy poharat jéggel, majd felöntjük kakukkfüves mandulatejjel és sós karamell sziruppal. Ezután elkészítjük a kávét, és az ital tetejére csorgatjuk. Végül jöhet az ital dísze, a kakukkfű és a tört vajkaramella. Ezeket igény szerint kicsit megégethetjük, a kellemes illatok hozzáadnak a teljesebb érzékszervi élményhez.

Kakukkfüves mandulaital elkészítése: 500 ml hideg mandulaitalban egy maréknyi friss kakukkfüvet áztatunk legalább 4 órán át.

Remélem Ti is kedvet kaptatok, hogy kipróbáljátok őket!:)