Valóban ilyen drága egy iskolakezdés?
A nagylányom idén még nem megy iskolába, de már most lesem, hogy mikre lesz szüksége, illetve azt is, hogy ezeket hol és milyen formában lehet a legjobb árakon beszerezni. A RÉGIO JÁTÉK friss kutatása szerint egy általános iskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15-20 ezer forintra is rúghat. Az ingyen tankönyv tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ellenkező esetben további 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni.
Én mindenkitől azt hallom, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Szülőnek tanévkezdés előtt, egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása ugyanis minimum húszezer forintba kerül, tankönyvek nélkül. Az alapvető iskolai eszközökre a válaszadók egyharmada 10-15 ezer forintot, egynegyede 15-20 ezer forintot, szintén ennyien akár 20-30 ezer forintot is elköltenek egy gyermek esetében. A füzetet, tolltartót, írószereket a szülők kétharmada személyesen választja ki, egyharmada pedig az áruházi és online vásárlást kombinálja. A tanszerek kiválasztásánál a tartósság a legfontosabb szempont, ezt követi az ergonómia, a kedvenc mesehős mintája – idén a Pizsihősök a legmenőbbek –, a sort a divatosság, egyediség és olcsóság zárja.
Az iskolakezdés költségeibe a megkérdezett családok mindössze egyötödénél száll be a munkaadó pénzbeli támogatás formájában, éppen ezért tízből kilenc szülő tudatosan készül a nyári hónapokban anyagilag arra, hogy minden felszerelést hiánytalanul be tudjon szerezni szeptember elsejéig.
A RÉGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint ez a TOP 3 írószer 2018-ban:
- 1. Unikornis flitteres tolltartó (2795 Ft)
- 2. Pixie cipzáros tolltartó (5495 Ft)
- 3. Pixie Crew hátizsák
Ez a kutatás számomra megint elgondolkoztató, elképzelni sem tudom, hogy egy többgyerekes család hogyan tudja ezt kivitelezni?!