#VáltoztassukMegASzépséget
A Dove Önbizalom Program 2004-ben jött létre annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk pozitív kapcsolatot alakítsanak ki külsejükkel, valamint hogy segítsen nekik kiaknázni a bennük rejlő potenciált, önképüket és egyben önbizalmukat javítani.
A program olyan útmutatókat, internetes cikkeket és oktatóanyagokat kínál, amelyek segítik a szülőket olyan nehéz témák kezelésében, mint az internetes zaklatás és a negatív testkép; valamint önbizalom építő műhelyeket és egyéb oktatási tevékenységeket biztosít iskoláknak, mentoroknak és ifjúsági vezetőknek.
Eddigi munkájuk során a Dove 150 országban több mint 69 millió fiatal életébe hozott pozitív változást világszerte, ezzel a világ legnagyobb önértékelési oktatójává nőtte ki magát.
Munkájuk azonban még korántsem ért véget, 2030-ra a Dove azt tervezi, hogy a Dove Önbizalom Program társadalmi hatásait 250% -kal növeli, és 250 millió fiatal életére hat pozitívan.
Magyarországon végzett kutatásunk szerint a tinédzser lányok 46%-a aggódik azon, hogy milyen reakciókat kap a közösségi médiában posztolás után, illetve az is megfigyelhető, hogy ez az aggodalom a kor előrehaladtával nő. A lányok 17%-a nem gondolja magát elég csinosnak, ha nem kap elég like-ot a fotóira. A kutatás alapján kirajzolódik, hogy a tinédzserek magabiztosabbak lennének, ha a közösségi médiában látott képek jobban reprezentálnák a lányok valódi megjelenését. A magyar tinilányok 46%-a örülne, ha nem létezne képszerkesztés, bár 44% szerint a filterek a mindennapjaik részei. 18%-uknak jobban tetszik a szerkesztett kép, de a lányok többsége elégedett a képpel módosítás nélkül is.
A lányok nagyobb része örülne, ha többet „tanulhatna” arról, hogy hogyan lehet értékelni a különbözőséget (75%), hogyan érezheti jobban magát a bőrében (72%), hogyan kell a zaklatást kezelni (54%), hogyan lehetne magabiztosabb a testével kapcsolatban (48%), valamint hogyan lehetne büszke magára (48%).
Amikor a fiatalok visszafogják magukat és nem használják ki a bennük rejlő lehetőségeket, azzal a társadalom is sokat veszít. Az adatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb önértékeléssel rendelkező lányok kiszolgáltatottabbak a digitális torzulások hatásainak. Éppen ezért, talán sosem volt még olyan fontos cselekedni, mint most!
A Dove Önbizalom Program küldetése
A Dove Önbizalom Program küldetésének tekinti, hogy a következő generáció úgy nőjön fel, hogy pozitív kapcsolata van a külsejével, és képes kiaknázni a benne rejlő képességeket. Ennek érdekében az önértékelést építő és testkép iránti bizalmat támogató oktatóprogramokat nyújtanak a fiatalok számára szerte a világon, szülők, tanárok és mentorok bevonásával. Eszközeinket és erőforrásainkat a világ minden tájáról származó, önértékelésre specializálódott szakemberekkel együttműködve fejlesztik.
A Dove Önbizalom Programba mindenki bekapcsolódhat, és nem csak workshopok szervezésével a helyi közösségben, iskolákban, hanem azzal is, ha kezdeményezik az önbizalomépítés oktatását, vagy ha tudatosabban figyelünk a lányok mindennapi problémáira. Már egy beszélgetés kezdeményezése is hatalmas változást jelenthet. Te hogyan fogsz segíteni?