Keltsd életre a benned rejlő színkavalkádot!
A divat mindig is a szívem csücske volt, divat szerkesztőként és stylistként rengeteg hölggyel ismerkedhettem meg. Mindig izgalmas volt, ahogy a tanácsadások során megnyíltak a kliensek és új irányvonalak segítségével tudták formálni magukat. A folyamatosan változó trendek, az életkorunk, a munkánk nagy mértékben tudja befolyásolni a megjelenésünket, olyannyira, hogy sokszor elveszhetünk a saját stílusunkban. Amióta például Anya lettem teljesen megváltozott az öltözködésem és mivel évről-évre a munkámban is új kihívások elé nézek, teljesen változó, hogy éppen milyen irányba indulok. Sokan az “akasztják a hóhért” kifejezéssel illetik, azokat, akik a saját szakmájukon belül kérnek segítséget, én mégis úgy gondolom, hogy ez csak egy újabb kihívás ahhoz, hogy jobban megismerjem önmagam. Egy stílus- vagy színtanácsadós szolgáltatás nem csak abból áll, hogy ruhákat választunk és színeket elmezünk, hanem egy olyan testi és lelki utazásban találjuk magunkat, ami teljesen új ajtókat nyit meg az életünkben. Érdekes felismerés, hogy az élet mikor és milyen formában terelget bennünket különböző emberekhez, ezért is szeretem ezeket a történeteket megosztani Veletek is.
Egy kedves barátom által ismerkedtem meg Takács Mirtill-el – akiről már sokat hallottam korábban is a szakmán belül – akivel gyorsan egy hullámhosszra kerültem. Mirtill felajánlotta, hogy bevezet a világába és egy színtanácsadáson keresztül segít újra magamra találni. Sokan fancy dolognak tartják az ilyen jellegű szolgáltatásokat, pedig rengeteget segít az önfejlődésünkben. Igazából a tudatosság egyik mérföldköve az is, hogy magabiztosan válasszunk színeket az öltözködésünk során, amikor valaki jól érzi magát a bőrében, és elégedett a külső megjelenésével, az pozitív hatással val a belső érzelmi állapotra is.
Valójában egy személyes színtanácsadás nem csupán divatos hóbort, tényleg rengeteget adhat hozzá a mindennapokhoz. Miért érdemes belevágni?
- Megtudod, mely színek állnak igazán jól
Mirtillel közösen komplex felméréssel megállapítottuk, hogy melyik színtípusba tartozom (pl. tavasz, nyár, ősz, tél), ami alapján színkendők segítségével megnéztük, hogy milyen árnyalatok állnak jól, melyek:
- kiemelik a bőr ragyogását,
- harmonizálnak a haj- és szemszínnel,
- fiatalosabb, frissebb megjelenést kölcsönöznek.
Nagyon izgalmas felismerés volt, hogy azok a színek, amiket azt gondoltam, hogy jól állnak, egy másik árnyalatban mennyivel jobban harmonizáltak a tónusaimmal. Nyilván ilyenkor nem kell lecserélni az egész ruhatárunkat, elég, hogyha legközelebb tudatosabban shoppingolunk a színkódjainknak megfelelően.
- Egyszerűbbé válik az öltözködés
Ha tudod, milyen színekben nézel ki a legjobban, akkor:
- könnyebben válogatsz a kedvenc boltjaidban,
- kevesebb a “megvettem, de sose hordom” ruhád lesz a szekrényben,
- minden jobban illik mindenhez — kapszulagardrób – szerűen kombinálhatók lesznek a ruháid és a kiegészítőid is.
- Smink és hajszín terén is segít
A színtanácsadás nemcsak ruhákra vonatkozik, hanem:
- megtudod, milyen rúzs, pirosító, szemhéjpúder áll jól,
- tanácsot kaphatsz hajszínváltáshoz is, ha éppen kipróbálnál valami újat.
- Magabiztosabb leszel
Ha tudod, hogy jól nézel ki, az meg is látszik a megjelenéseden. A színek ereje hihetetlenül nagy önbizalmat tud adni!
Nagyon élveztem minden pillanatát a színtanácsadásnak, már alig várom, hogy a következő bevásárlásomnál hasznát vegyem a megszerzett tudásnak, de az is lehet, hogy előtte még kérek Mirtill-től egy gardróbrendezést is, mert bizony az évek alatt sok olyan ruhámtól nem tudtam megválni, aminek már valószínűleg nincsen helye a gardróbomban. Mirtill egyébként a színtanácsadás és a gardróbrendezés mellett tetsalkatelemzést és közöss shoppingolást is vállal, illetve, akinek ellenállhatatlan szenvedélye van a divat iránt, Ő Stílustanácsadó képzésen is részt vehet Mirtillnél.
Mirtill szolgáltatásaira a weboldalán tudtok jelentkezni!
