Divat, Lifestyle

Látásvizsgálaton jártam, extra egyedi szemüvegeket láttam…:)

Nyáron sikerült levadásznom egy gyönyörű Dolce&Gabbana optikai keretet, ezért ehhez kapcsolódóan úgy döntöttem, hogy 37 évesen itt az ideje ellátogatnom egy látásvizsgálatra is. Igazából semmilyen panaszom nem volt (fejfájás, szédülés, hunyorgás, halvány foltok…stb.), egyedül az Apósom szokta jelezni nekem talpmaszírozás közben, hogy azon a területen valami nagyobb letapadás mindig van.

Szóval nagy kihívás elé állítottam Nórit az Optic World látszerészét, aki ezek tudatában el is kezdte a vizsgálatot. Először egy géppel bemérte a távoli dioptriáimat, majd következett a réslámpás (olvasói dioptria) vizsgálat, amivel a szemfelszínem került fókuszba. Valószínűleg a sok számítógépezés miatt volt egy picit kiszáradva a szemem, de ezt könnyen tudom orvosolni egy műkönnyel. A “gépi” vizsgálatok után jött a kedvencem, amikor fel kellett vennem egy szemüveget, amibe Nóri a dioptriás próbasorból különböző erősségű lencséket tett a szemem elé és így kellett elolvasnom a tőlem 5m-re lévő betűsorokat. Szerencsére szuperül vette a szemem az akadályokat, ezért nincs szükségem dioptriákra, egy úgynevezett Blue-controll vagy más néven Blue protect lencsét fogok kapni a szépséges szemüvegembe, ami pihentetni fogja a szemem monitor nézés vagy telefonozás közben. Ez a szemvizsgálat, ha optometrista vizsgál és a cégnél vásárolunk szemüveget akkor ajándék, a szemorvos által végzett vizsgálat üzletenként eltérő áron történik.

Miközben vártam a szemvizsgálatra egy elképesztően menő, új innovációs szemüvegkerettel is találkoztam, amire YUNIKU néven tudtok rákeresni. Ez a világ első látás-centrikus, 3D-s tervezésű, személyre szabott szemüvege, ami kizárólag egyéni tervezés során készül, prémium kategóriás HOYA lencsével. Megérdeklődtem Nektek, hogy milyen előnyei vannak ennek a szemüvegnek és miért érdemes ilyet csináltatni, amire a következő válaszokat kaptam:

  • a látást helyezi a középpontba és így készülnek az egyedi szemüveg rendelések
  • 100 %-ban a saját arcunk vonásaihoz igazodik a szemüvegkeret
  • nagyon változatos színben, mintában és stílusban választhatjuk ki a kedvencünket
  • nem kell aggódnunk, hogy hogyan fog kinézni az új keretünk, mert egy korszerű szoftver segítségével előre megnézhetjük
  • a szemüveg átvételénél fellépő kisebb helyreigazítások is könnyedén kivitelezhetőek

Nézzétek meg ennek az egyedi tervezésű szemüvegnek a promó videóját, illetve figyeljétek a blogomat, mert hamarosan készítek egy trendi, stílustanácsadós összeállítást is a legmenőbb őszi szemüvegkeretekből!

Októberben lesz a látás hónapja, ami az Optic worldnél már szeptember 16-án elkezdődött! Most minden Optic World szemüveglencse -50% kedvezménnyel, és minden Hoya szemüveglencse -30% kedvezménnyel rendelhető meg, a törzsvásárlók pedig további kedvezményekben részesülnek, amely ezzel az akcióval összevonható!