Miért egyedülállóak a Funside táborai?
Tavaly hallottam először a Funside táborairól és már első ránézésre teljesen magával ragadtak a programjaik. És nemcsak a programok, hanem a tábor tematikája, elhelyezkedése és az az értékrendje is, amivel bemutatkoztak. A nagylányom eddig még csak ezen az egy ottalvós táboron vett részt, de egy életre szóló élményben volt része, amiről egy picit részletesebben is szeretnék írni Nektek, de első körben megosztom Veletek, hogy én miért tartom egyedülállónak a Funside balatoni táborát:
- A helyszín Balatongyörök, ahová sokat jártunk kiskoromban, mert a Nagyszüleimnek ott volt nyaralója, így sok emlékem kötött a helyhez, tudtam, hogy a “magyar tenger” egyik legszebb részéről van szó.
- A tábor kéttannyelvű és sok fiatal vesz részt rajta külföldről is, ami egy szuper lehetőség a nyelvtanulásra és olyan barátságok is kötettethetnek, melyek a jövőben segíthetik a lányom világi látásmódját.
- A tábor egy hetes kurzusokra van bontva, az érkezés és a távozás is a hétvégére esik, így könnyen össze tudtuk kötni az átadás-átvételt a nyaralásinkkal.
- Elképesztően menő foglalkozások vannak, említhetném a Dj oktatást, a főzést, a fenntartható divat, mindfull-nes, sport (szörf, sup, vitorlás, jóga, golf) programokat és még sorolhatnám.
- Szülőként fontos volt számomra a lányom biztonsága is, ami kiemelten fontos a Funside szemléletében is. A balatoni táborban hetente 50-60 fős oktatói csapat vigyáz a táborozókra, 24 órás egészségügyi felügyelet mellett. Fiatal és felkészült tanári csapatukat hosszú felvételi folyamat során állítják össze, 5 az 1-hez gyermek-felnőtt arányunk kiemelkedő a táborok között.
Első körben a fentiek tudatában választottam a Funside táborát, ahová nagyon nagy izgalommal készüt Lili és végül úgy vettük át, hogy élete egyik legmenőbb tábora volt, úgy jellemezte: “mint amiket a filmekben látni”. Nagyon imádta a felügyelőit, akik mindig a segítségére voltak, hogyha kérdése volt. A szobák is kényelmesek voltak, ahová gyorsan berendezkedett és már első nap bandáztak az új barátaival. Ízlett neki a tábor által kínált repertoár is és kihasználta a tábor büféjét is, ahol a táboron belül is tudott nasit beszerezni. Dj oktatásra járt, ahol saját számokat szerzett, a másik foglalkozása pedig a főzés volt, ahol a megszerzett tudását itthon is kamatoztatja, azóta is sokszor főz nekünk. Kedvence a “Color run” volt, ahol a záró napon színes füstfelhőben futottak, egy igazi csapatépítés keretében. Nagyon tetszett az is, hogy folyamatosan kaptam a képeket a tábor ideje alatt és beszélhettünk telefonos is, így napi kapcsolatban voltunk és mindig be tudott számolni az aznapi élményeiről. Azóta is tartja a kapcsolatot egy-két táborozó barátjával, olyannyira, hogy idén is együtt mennek és kérte, hogy egy szobában lehessen velük.
Már elindult a jelentkezés az idei táborokra is, most is szuper programokkal készülnek a résztvevő gyerekeknek:
- turnus – 2025.07.06. – 12. Color War
- turnus – 2025.07.13. – 19. Italiano
- turnus – 2025.07.20. – 26. Christmas is July
- turnus – 2025.07.27. – 08.02. Party in the USA
- turnus – 2025.08.03. – 09. 15 év Funside Balaton
A részletes programokról és a külön foglalkozásokról itt olvashattok bővebben: https://funside.hu/taborok-es-programok/#napi
Érdemes szemügyre vennetek a Funside budapesti/napközis táborait, illetve a 15 éves jubileumi évfordulóra meghirdetett pályázatukat is , aminek keretei között korlátozott számban támogatott helyeket is biztosítanak azoknak a családoknak, akiknek az anyagi keretei nem biztosítják, hogy gyermekünk részt vegyen egy ilyen életre szóló élményben.
Nem is szaporítanám tovább a szavakat, beszéljenek a programok és a felejthetetlen élmények, irány a Funside!!!
___