Bio arckezelés francia esszenciával – kipróbáltam!
Nem nagyon tudom szavakba önteni, hogy milyen csodálatos és hatékony volt az arckezelés, amin jártam, ha röviden és tömören kellene megfogalmaznom, akkor csak annyit mondanék, hogy receptre írnám fel mindenkinek, aki szeretne azonnal szépülni, újjászületni és feltöltődni. Fontosnak tartom, hogy az otthoni arcápolási rutinom mellett szakemberek segítségét is kérjem a bőrápolásomat illetően, hiszen a bőrünk állapotát számtalan tényező befolyásolja és az évek előre haladtával folyamatos változásban vagyunk. Nagyon nehéz kiválasztani, hogy milyen szakemberhez forduljunk, hiszen rengeteg szépészeti kezelés áll a hölgyek rendelekezésére, ezért is szeretném Veletek megosztani a tapasztalataimat, hogy valóban jó kezekben legyetek.
A PHYT’S termékeit már korábban is ismertem és használtam, de a csoda arckezeléseiről csak hallottam, ezért is voltam nagyon boldog, hogy végre eljutottam a budai biokozmetikájukba. Timi vette kezelésbe a bőrömet, akinek a pályafutása is mesébe illő, a szaktudásáról és a kezeiről nem is beszélve, de kezdjük az elején…először beszélgettünk egy picit az aktuális készítményekről és rituálékról, amit nap, mint nap használok, majd Timi felmérte a bőröm aktuális állapotát. Fontos, hogy ezek a kezelések mindig személyre szabottan készülnek, annak ellenére, hogy mindenkinek vagy egy saját bőrtípusa és sokszor gondoljuk, hogy pontosan tudjuk, hogy mire van szüksége a bőrünknek, pedig higyjétek el, nagyon nem. Én például ha megkérdeznek biztos, hogy nem a Soin Capyl kezelést választottam volna magamnak, pedig most pont erre volt szüksége a bőrömnek és a lelkemnek is. Timi elmondta, hogy nagyon oda kell figyelnem a kezdődő rosaceás elváltozásaimra, ami a hormonális változásokkal bizony nagy mértékű átalakulást is tud produkálni. Szóval a kezelésem célja az érfalaim erősítése volt, hogy megkapja a bőröm azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amivel tud töltődni, illetve emellett a hidratáltságát is vissza kellett állítani és a bőrfelszínt is egységesíteni, ami valószínűleg a nem megfelelő arctisztításom következménye.
A kezelést egy relaxáló, üdvözlő maszírozással kezdtük, majd egy citromos, tejes arclemosással folytattuk (Lait Nettoyant). Következő lépsében egy provanci – kakukkfüves, rozmaringos, tengeri sós – tonikkal kezelte Timi a bőrömet, majd egy nagyon finom bőrradírozással folytatta. Ebben a termékben (Gommage Contact +) a mechanikai radírozást a cellulózrostok végzik és azért is különleges, mert szemhéjon, szájon és dekoltázson is lehet alkalmazni. A kiszáradt kézfejemet is ezzel ápoltuk a kezelés végén és nem hittem a szememnek, hogy pillanatok alatt babasima lett a felülete. Az egyes hatóanyagok felvitele között isteni forró vizes törlést is kaptam, szóval van olyan része a kezelésnek, amit hozzá kell képzelnetek, mert nehéz ezeket szóról szóra átadni (ezért is kell személyesen átélni). Ezután következett az érfal erősítő szérum ciprussal és vadgesztenyével, majd az anti-age masszázs szérum búzacsírával, amitől egyből, jól láthatóan és érezhetően átalakult a bőröm textúrája. Azt azért hosszá kell tennem, hogy a masszázs, amit mellé kaptam fantasztikus volt, szóval szerintem már az önmagában új életet lehelt a fáradt arcbőrömbe. Timi még ezután is tudta fokozni a kényeztetést egy algafélékre épülő energizáló, hidratáló könnyed pakolással (Masque Énergie Vitale), ami egy igazi boost volt a bőrömnek. Utolsó lépésben egy hialuronsavval gazdagított, könnyű hidratáló fluidot kapott a bőröm, ami nem ragad, nem fényes, így akár sminkelni is lehet rá, ha valaki éppen a munka előtt szeretné igénybe venni ezt a kezelést. Ahogy korábban is írtam ez a Soin Capyl nyugtató, érfalerősítő kezelésnek felelt meg, csak a bőrömhöz igazodva a pakolás volt más benne.
Nagyon tetszett, hogy a kezelés végén azonnal meg tudtam vásárolni a Timi által használt és bevált termékeket, így otthon is tudom majd ápolni velük a bőrömet. Ezzel a kezeléssel és a mai élményemmel úgy érzem, hogy új dimenziókba és új alapokra helyeztem az arckezelés fogalmát. Egy igazi külső-belső megújulásban volt részem, amiben a szépség, az érzékiség, a hatékonyság és a természetesség tökéletes egyensúlya kelt életre. Tiszta szívből ajánlom, hogy próbáljátok ki és éljétek át Ti is ezt a csodálatos élményt. Bővebben a termékekről, a kezelésekről a PHYT’S weboldalán olvashattok, ahol ki is tudjátok választani a hozzátok legközelebb eső biokozmetikát.
__