Gasztro, Lifestyle

Utazz és kapcsolódj ki Csongrádon!

Biciklikkel szeltük a várost

Egy korábbi blogbejegyzésemben már írtam Nektek arról, hogy a Woman Power Project-tel egy kalandos utazásban volt részünk Csongrádra, ahol igazi családi programokat mutattam be, úgyhogy a mostani ajánlomban egy teljesen új arcát ismerhetitek meg ennek a magával ragadó kisvárosnak.

Nagyon béna voltam, de szuper élmény volt!

Már első nap tele voltunk programokkal, amit egy vagány agyaggalamb lövészettel indítottunk Csongrádi Cseh István koronglőtér. Még soha nem próbáltam ezt a versenysportot, de az biztos, hogyha lesz még rá lehetőségem, akkor szorgosan fogok gyakorolni, mert nagy élmény. A lőtéren szeretettel várják azokat a lelkes rajongókat, akik szeretnének megtanulni sörétes fegyverrel biztonságosan is lőni vagy azokat, akik maguk vagy ismerőseik/barátaik részére aktív kikapcsolódást, élményt nyújtanának.

Huh, de finom volt minden

A kimerítő lövöldözés után megéheztünk, úgyhogy egyből egy vendéglátóipari egységbe vettük az irányt, a helyi Kertvendéglőbe. Nagyon éhesen érkeztünk, ezért bőségesen rendeltünk és megkóstoltuk a hideg eperlevest mandulás túrógombóccal, a spárgakrémlevest serrano sonkával, majd főfogásnak érkezett Lazac steak, Szűzpecsenye borsmártással és steak burgonyával, illetve a roston libamáj is fenséges volt házi burgonyapürével. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik az igazi markáns ízeket.

A Nagyboldogasszony templom csodálatos ékköve a városnak

Kocsival érkeztünk, de gyorsan átszellemültünk és felvettük a helyi szokásokat, úgyhogy a városi túránkat már biciklivel tettük meg, ami egy külön élmény volt. Az első úticélunk a városi Nagyboldogasszony templomba vezetett, ahol hosszas lépcsőzés után még a galériás toronyból is megcsodálhattuk a pazar kilátást. A barokk stílusú templom 1762-69 között épült a város főterén, tornya 1785-ben készült. Belsejében a főoltár képe Tiziano Mária mennybemenetele című velencei oltárképének másolata, homlokzati fülkéiben pedig Nepomuki Szent János és Szent Antal szobrai állnak. Kapuja fölött istenszem-motívum és a Károlyiaknak, a templom kegyurainak címere látható. Külön figyelmet érdemel még a négy evangélista szobrával díszített szószék és a fekete márványból készült főoltár is. Az oldalkápolnák bejárata melletti oltárok képeit – Fájdalmas Szűzanya, Szent Kereszt –  Piroska János festette, a mennyezet freskói az Angyali üdvözletet, Krisztus születését, Mária látogatását Erzsébetnél, József és Mária eljegyzését és Szent István koronafelajánlását ábrázolják. Az orgona is ámulatba ejtő, szóval ez a katolikus csodálatos templon ékköve a városnak, érdemes tüzetesen szemügyre venni.

Európa első fahídja

Tovább haladva a biciklinkkel, a gáton tekerve és nézelődve megcsodálhattuk Európa első fahídját, amit 1919-ben a román hadsereg által szétlőtt híd újjáépítésekor egysávosra zsugorítottak. A II. világháború évekre megpecsételte a fahíd sorsát; ’44 őszén a németek felrobbantották és 1950-re sikerült rekonstruálni, de ezt követően már minden hídhajó és a tartószerkezet is vasból készült el, pontonhídként üzemeltetve. A köznyelvben fahídként emlegetett híd a Tisza két partja közötti átjárást biztosítja, amit nyáron az áthaladó forgalom miatt megnyitnak és “Géza” komp veszi át az átkelők biztonságos szállítását. A híd egyébként ipari műemléki védelem alatt is áll.

Tomi fine dining tányérjai nemcsak szemet
gyönyörködtetőek, de isteniek is!

Első este, a nagy kalandjaink után ellátogattunk Séfek Séfe – Fűri Tomi Bárka éttermébe, ahol elképesztő fine dining fogásokat ízlelhettünk meg. Hol is kezdjem…? Előételként házi brióst kóstolhattunk füstös paradicsommal, hagymalekvárral és 24órán át érlelt szűszpecsenyével, utána következett a dorogi disznó rizi-bizi sufléval, zöldborsó mártással és parmezán forgáccsal, közben pedig megcsodálhattunk egy különleges haltálat is és végül házi túró gomboccal zártuk a menüt. Ha erre jártok nincs mese, be kell ugranotok és megkóstolni a specialitásokat, higgyétek el érdemes!

Degeszre ettük magunkat…:)

Másnap reggel egy ízorgiában volt részünk a hazai őstermelőknek köszönhetően. Rengeteg finomságot kóstolhattunk, köztük az Édes Batátám különlegességeivel, Rogozsan Péter isteni kolbászaival, a Török Műhely isteni szörpjeivel és Felgyői kecskesajtokkal. Nem győztünk őket magunkba tömni, szóval igazából azt is mondhatnám, hogy degeszre ettük magunkat.

Nagyon élveztük a motorcsónakozást is!

Következő állomásunk helyszíne Kókai Dezső kikötője volt, aki egy hangulatos motorcsónakozással lepett meg minket, bemutatva a csongrádi körös-torok csodaszép élővilágát. Nem fogjátok elhinni, de nyáron, amikor leapad a Tisza egy igazi beach is várja a vendégeket, olaszországi tengerparti hangulattal, sütödékkel és Pici bácsi kihagyhatatlan lángosaival.

A masszázs és a szaunaszeánsz is csúcsszuper volt

Szerencsére a városi Gyógyfürdő is helyet kapott a programtervünkben, ahol még masszázson és szaunaszeánszon is sikerült részt vennünk, fantasztikus élmény volt mindkettő. A gyógyfürdő a Népkert területén kapott helyett és 1958-ben kelt életre Csókási Ferenc, városi főépítész tervei alapján. 2012-ben teljesen megújult, gyógyászati részleg is épült gyógymedencével korszerű gépészeti berendezésekkel, eszközökkel, wellness részleggel, 400 m2-es szabadtéri élménymedence sorral. A legfiatalabbak játszóházat, a nagyobbak kültéri csúszdát is igénybe vehetnek. A gyógyászati vizsgálatok és kezelések mellett a szórakozás és a pihenés lehetősége is megteremtődött, sőt még úszó és vízilabdázó sportegyesületek is folytathatják a tevékenységüket a kültéri 50m-es medencének köszönhetően. Szuper kikapcsolódás, ha egy kis kényeztető pihenésre vágytok.

Nemezeltünk is, gyönyörű virágokat készítettünk

Az aktív programunk után a város központjában, a népi Hagyományörző közösségi házban kipróbálhattuk a nemezelést is. Gyorstalpalóval vezettek be minket a szakma rejtelmeibe és aranyművesként bátran kijelenthetem, hogy nem egy egyszerű kézimunkáról van szó, hanem hosszas órák eredményeképpen születnek meg a magával ragadó kis alkotások. A pályázati forrásból megújuló régi parasztház új funkciót kapott a város szívében, közösségi térként üzemel és különböző rendezvényeknek ad helyet, illetve múzeumként a szellemi örökség megőrzése mellett a kulturális értékek és helytörténeti emlékek, tárgyak kerülnek méltó helyre és lesznek megtekinthetők. Ilyen formában itt tematikus workshopokra is ellátogathattok, illetve megismerhetitek, hogy hogyan éltek a múlt századi emberek – halászok, iparosok.

Érdemes megkóstolnotok a helyi borászatok isteni borait is

Egy gyors átöltözés után már helyi borászok finomságaival alapoztunk  – Gutpintér Örömborászta, Bodor Martin Családi BorászataLosonczi Áron Családi Borászat –  az esti koncertre, ahová igazi lokálpatrióta stílusban érkeztünk. Az isteni nedű kedvelőinek érdemes elolvasni a Csongrádi Borvidék oldalát, ahol részletesen is bemutatják a helyik borászatokat és bővebben is írnak a borvidék neves termelőiről.

Szuper koncerten jártunk

A Tisza Presszó biztosítja a helyiek önfeledt szórakozását, ahol díjnyertes kézműves sörök, kiváló helyi borok, fantasztikus koncertek között élvezhetjük az estét, Csongrád óvárosában! Folyamatosan frissülő koncert arzenállal várják a szórakozni vágyókat, nekünk is szuper élményben volt részünk, amihez a remek hangulatot Aron András & The Black Circle Orcestra biztosította.

A Pronto Bistro reggelijei és hamburgerei is isteniek

Az esti vacsoránk – Rucolina és Margerita pizza mozzarella, Pronto Burger – a Pronto Bistro szakácsaitól érkeztek és annyira isteniek voltak, hogy a vasárnapi reggelinket is náluk fogyasztottuk. A mennyei bundás kenyér és omlettek mellett kóstoljátok meg a desszertjeiket is.

Én fantasztikusan nagyot aludtam…:)

Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a Tisza partján fekvő Panoráma Szálláshely biztosította a nyugodt és pihentető alvásunkat. Igényesen kialakított, fürdőszobás, klimatizált szobákkal, és a homokos strandra néző nagy terasszal várják a kikapcsolódni vágyókat. Nagyon jól éreztük magunkat, szívből ajánlom (a szúnyogriasztókat ne hagyjátok otthon!).

I LOVE Csongrád!

Tényleg nehéz szavakba önteni a kapott élményeinket, ezért is linkeltem be Nektek minden látnivalót, amit szívesen ajánlok. Természetesen nem fért bele minden az élményhétvégénkbe, úgyhogy már tervezzük a következő kiruccanásunkat Csongrádra a nyári hónapokban, hogy a városnak azt az arcát is be tudjam Nektek mutatni.

Ha pedig az aktív turizmus lehetőségei érdekelnek benneteket, akkor kattintsatok Kovács Nóri cikkére, aki a Chic&Charm blogon részletesen mesél ezekről a lehetőségekről.

___