Füleky élményszüret és dűlőtúra
A tavaszi Bodrogkeresztúri látogatásunk annyira jól sikerült és olyan élménygazdag volt, hogy már akkor elhatároztuk, hogy ősszel biztosan vissza fogunk térni. Ez most így is történt, és nem is akármilyen apropóból, hanem a Füleky Pincészet által szervezett élményszüretre látogattunk. Korábbi cikkemben is írtam már Nektek a Pincészet és Vendégház magával ragadó helyszínéről, amit a most szerzett élményekkel még inkább csak ajánlani tudok Nektek.
A tokaji bor iránt elkötelezett rajongóknak és a borszakértőknek ebben az időszakban kihagyhatatlan programot kínálnak, ami nem más, mint egy 2 napos Élményszüret és dűlőtúra tele izgalmas programokkal, mely során betekintést kaphatunk a Füleky Pincészet mindennapjaiba és a szüreti munkák izgalmas világába. Ahhoz, hogy igazi átéléssel élvezhessük a dűlők és a szakember munkája által készült isteni borokat, érdemes megtapasztalni, hogy milyen precizitással és munkfolyamatokkal készülnek. Színes és változatos program várja az ide látogatókat aminek része egy kis túrázás, gasztronómiai élmények, és természetesen a szüreti munkálatok sem maradhatnak ki.
Ismerjétek meg a részletes programot:
1.NAP
- 16 óráig – Érkezés Bodrogkeresztúrra, majd a szobák elfoglalása a Füleky Kúria Vendégházban
- 16:00 – 16:30 Welcome drink a Füleky Kúria teraszán
- 16:30 – 18:00 Séta a Panoráma Kilátó-ponthoz, útközben pedig megálló a zsidó temetőnél és csoda rabbi sírjánál
- 18:00 – 18:30 Díjnyertes Füleky présház bemutatása
- 18:30 – 21.00 Öt fogásos borvacsora hat féle Füleky borral, köztük száraz birtokbor, dűlőszelektált borok, késői szüret és aszúk kóstolása
2.NAP
- 7:30 – 8:00 Reggeli a Kúriában helyi kulináris különlegeségekkel és egy finom kávé
- 8:00 Irány a szőlő!
- 10:00 Reggeli a szőlőben
- 11:00 – 13:00 Szüretelés a helyi szakemberek segítségével
- 13:00 – 14:00 Ebéd a szőlőben
- 14:00 – 15:30 Szüret
- 16:00 – 17:00 Préselés és feldolgozás megtekintése a présházban
- A program végén mindenki kap egy palack édes mustot.
A felújított és restaurált XVIII. századi Füleky Kúria Vendégházban hat kétágyas en-suite szoba, szalon, felszerelt konyha, terasz és kert áll a vendégek rendelkezésére. Egyszerre 8-12 főt tudnak elszállásolni, ami szerintem egy szuper kikapcsolódás lehet akár baráti társaságoknak vagy üzleti csapatépítőnek egyaránt.
A túránk egyik különleges állomása a 18. században alapított zsidótemetőben található messze földön híres csodarabbi, Reb Steiner Saje sírja volt, mely igen népszerű zarándokhely. A rabbi csodálatos tetteit legendák őrzik, azt mondják, csak pénteken este feküdt ágyba, máskor hívei és vendégei rendelkezésére állt, vagy imádkozott. Az Európai Unió támogatásával létrejött „Csodarabbik útja” elnevezésű zarándokút Magyarország legnagyobb szabású zsidó zarándokútvonala, mely 10 települést foglal magába, 150 kilométeres hosszúságban és bejárja Tokaj-Hegyalja zsidó emlékhelyeit és épített örökségeinek maradékét, kiinduló és befejező pontja pedig a 2016-ban átadott, megújult Mádi Rabbiház.
Az Élményszüretre a szabad dátumokat a honlapjukon tudjátok megnézni, melyekre érdemes minél előbb lecsapnotok, hogy Ti se maradjatok le erről az élménydús programról. Mi nagyon élveztük a csajokkal minden egyes pillanatát a túrának és felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak, melyek szerintem mindenki számára szuper kikapcsolódást rejtenek!
Ha október 8-9-10-én Bodrogkeresztúron jártok, akkor semmiféleképpen ne hagyjátok ki a Mindszenthavi Mulatságokat, ahol a település helyi borászai, kézművesei és művészei látják vendégül az oda látogatókat. A szüreti hangulatot kihasználva változatos programokkal várják a vendégeket, köztük finom borkóstolókkal, szakmai előadásokkal, borvacsorával. IDE KATTINTVA megismerhetitek a további részleteket!
___