Idén is irány a FUNSIDE tábor!
Ahogy megláttam a FUNSIDE TÁBOR idei programját, egyből elájultam – komolyan! Olyannyira, hogy még én is elmennék, bárcsak újra gyerek lehetnék! Elképesztően menők a tematikus hetek, a programok, és az, hogy közel 30 féle foglalkozás közül lehet választani kettőt… hááááát, még felnőtt fejjel is nehéz lenne dönteni!
A nagylányom idén már harmadik alkalommal vesz részt a Funside táborban, és számunkra ez már egyfajta nyári hagyománnyá vált. Az első élmények után nem volt kérdés, hogy szeretne visszamenni, most pedig már izgatottan számolja vissza a napokat és alig várja, hogy újra találkozzon a barátaival!
Az első évben még izgatott és kicsit félénk volt. Új emberek, új közeg, ismeretlen programok. Aztán amikor hazajött, alig lehetett leállítani – csak mesélt és mesélt. Barátokról, élményekről, nevetésekről. Már akkor éreztem, hogy jó döntést hoztam!
A második év már teljesen más volt. Nem volt kérdés, hogy menni szeretne. Sőt, ő emlékeztetett, hogy ideje jelentkezni. Már úgy készült, mintha haza menne valahova, ahol várják. És valóban – visszatérőként már magabiztosabban mozgott, még több programba kapcsolódott be, és még több élménnyel gazdagodott. Most pedig itt vagyunk a harmadik nyár küszöbén…:)
Idén is fantasztikus tematikus hetekkel készülnek a szervezők: lesz Funside VB Kanada – Mexikó – USA, Jungle, Viva España és az Y2K Funside Fesztivál. Már önmagában ezek a nevek is annyira hangulatosak, hogy az ember azonnal kedvet kap hozzájuk!
A kétnyelvű foglalkozások között pedig tényleg elképesztő a választék. Olyan programok lapulnak a kínálatban, mint a főzés, különféle sportok – lovaglás, SUP, jóga, tánc, tenisz, amerikai sportok –, de a művészeti vonal is nagyon erős: például DJ oktatás vagy fenntartható divat. Az informatika iránt érdeklődők sem maradnak ki, hiszen van podcast készítés és robotika is. Egyszerűen lenyűgöző, mennyire sokszínű a repertoár.
Ami anyukaként a legjobban megfog, az az, hogy mennyire sokoldalú ez a tábor. Nem csak arról szól, hogy jól érezzék magukat (bár az is maximálisan teljesül), hanem arról is, hogy kipróbálhatják magukat új dolgokban. És közben valami egészen különleges dolog történik: fejlődnek. Észrevétlenül. A lányomon is látom, mennyit változott az évek alatt – nyitottabb lett, bátrabb, könnyebben barátkozik, és sokkal magabiztosabban mozog új helyzetekben.
A Funside számunkra már nem csak egy tábor. Egy hely, ahol élményeket gyűjt, barátokat szerez, és egy kicsit minden évben több lesz önmagából. És én? Én nyugodt szívvel engedem el újra, amiről meséltem is, nézzétek meg a videót:
___





